Soltész: a köznevelési intézmények több mint 15 százaléka egyházi fenntartású

A köznevelési intézmények több mint 15 százaléka egyházi fenntartású, miközben a rendszerváltozástól 2010-ig tartó időszakban az arányuk csak 6,4 százalékot tett ki - ismertette a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Székesfehérváron.Soltész Miklós a Talentum Református Általános Iskola új épületszárnyának építéséről tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a kommunisták hatalomra lépéséig a köznevelés több mint 60 százaléka egyházi fenntartásban volt, majd egy százalék alá csökkent ez az arány, hogy aztán 1990-től újra emelkedjen. Az egyházaknak nagy felelősségük van a nevelésben, a kultúra, a tudás továbbadásában, ezért is támogatja a kormány az intézményeiket - mondta. A székesfehérvári reformátusok több mint 300 millió forintból bővítik általános iskolájukat, ehhez 200 milliós támogatást adott a kormány - közölte.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com