Szentszéki sajtótájékoztató: nem szabad pánikhangulatot kelteni a Rómába tartó zarándokok elriasztásával

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Nem szabad drámai biztonsági helyzetet festeni, a december 8-án kezdődő szentévre Rómába érkező zarándokok biztonsága teljes mértékben garantált, folyamatos és tömeges a részvételi foglalás - hangsúlyozta a szentév szervezésével megbízott Rino Fisichella érsek pénteki vatikáni sajtótájékoztatóján.vaticanFisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke kijelentette, lehetetlenség előre megmondani, hányan fognak érkezni a 2016. november 20-ig tartó szentévre. Elmondta, hogy a szentév hivatalos vatikáni honlapján (im.va) a zarándokok folyamatosan regisztrálják magukat, van olyan szentévi Szent Péter téri pápai audiencia, amely máris "teltházas", vagyis már több mint 70 ezren regisztrálták részvételi szándékukat.

A szentév egyházi eseményeinek szervezésével megbízott Rino Fisichella úgy fogalmazott, felesleges drámai képet festeni az esetleges veszélyekrő, l elriasztva a zarándokokat.

"A zarándokok biztonsága teljes mértékben garantált" - hangsúlyozta. Kijelentette, a zarándokokat sajnos nem csak a terroristák, hanem az őket becsapó kereskedők is fenyegetik. Megemlítette, hogy Róma számos üzlete a szentév hivatalos logóját használja a látogatók csalogatására anélkül, hogy erre engedélye lenne.

Hozzátette, hogy a szentévben naponta száz önkéntes segíti majd a zarándokokat csak a Szent Péter tér környékén, akiknek száma kiemelt esemény korcsaknem ezerre emelkedik. Mind a négy római bazilikában elsősegélyhelyet állítottak fel.

Ferenc pápa december 8-án délelőtt fél tízkor mutatja be a szentévet megnyitó szertartást: ünnepi szentmise után kitárja a Szent Péter bazilika szent kapuját. A kapun elsőként az egyházfő lép át, őt bíborosok, püspökök, szerzetesek és szerzetesnők, laikusok követik.

A körmenet Szent Péter apostolnak a bazilikában levő sírjáig halad. Kedd este fényjátékot mutatnak be a Szent Péter téren. Képeket vetítenek a Szent Péter bazilika homlokzatára, közöttük neves fotósok felvételeit az irgalmasságról, emberiségről, környezetvédelemről, klímaváltozásról Ferenc pápa Áldott légy! enciklikájának témáit követve
December 13-án a világ egyházmegyéiben levő szent kapukat nyitják meg.

A szentévek történetében ez lesz az első alkalom, hogy Rómán kívül a világ számos más részén is "helyi" szent kapukat nyitnak meg - mondta el Rino Fisichella. Ferenc pápa az általa az irgalmasságnak szentelt szentév minden péntekén "rendkívüli" gesztust tesz az irgalmasság nevében a szegények segítésére: az első december 18-án a legnagyobb római menhely meglátogatása lesz. A szentévben Ferenc pápa nem csak szerdán, havonta egyszer szombaton is általános audienciát tart a Szent Péter téren.

Ferenc pápa hamvazószerdán nevezi ki a szentév úgynevezett misszionáriusait. Több mint nyolcszáz papról van szó, akiket püspökeik ajánlottak és a szentévben Ferenc pápa üzenetét viszik magukkal az egyházmegyékbe, valamint bűnfeloldozást is adhatnak rendkívüli bűnök esetében is.

Az érsek arra figyelmeztette a zarándokokat, hogy a szentéven történő részvételt tanúsító igazolásokat kizárólag a Vatikán bocsáthatja ki, és ezek igyenesek, ahogyan a szentév minden egyházi eseményén való részvétel is.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com