Szerdán kezdődik a nagyböjt

Szerdán kezdődik a negyvennapos böjt, amellyel a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében.Rámutattak: a húsételtől való tartózkodás önmagában nem böjti cselekmény. A hús fogyasztása az ókori, középkori ember számára ritka, ünnepi alkalomnak számított, vagyis az erről való lemondás az adott kultúrában valóban a bánat és az önmegtagadás alkalmas kifejezőeszköze volt.

E gondolatot folytatva, a "külső böjt" gyakorlataként a modern ember felteheti magának a kérdést, mi az az érték, szokás az életében,  amihez általában ragaszkodik, de az "Isten előtti meghajlás jeleként"  lemond róla a böjti időszakban.
    

A közleményben felidézték: a negyvennapos böjt a IV. századra vált általánossá a keresztény világban. A vasárnapot, mivel e napon Jézus feltámadását ünnepelik, az egyház nem tekinti böjti napnak, ezért a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, a hamvazószerdától húsvét vasárnapig tartó időszakban így a böjti napok száma éppen negyven.
    

A böjt a XI. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek, húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak - írták. Az egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek csak egyszer étkezhetnek és még kétszer vehetnek magukhoz élelmet. Magyarországon ez a szabály abban a megfogalmazásban honosodott meg, hogy háromszor lehet étkezni és egyszer jóllakni. E két napon és nagyböjt többi péntekén a 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.
    

A görögkatolikus egyházban hamvazószerda előtti hétfőn megkezdődik a nagyböjti időszak - tették hozzá.Nagyböjt első napján, hamvazószerdán Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek délután öt órakor az esztergomi bazilikában, Veres András győri megyés püspök, az MKPK elnöke este hat órakor a győri a Nagyboldogasszony-székesegyházban celebrál szentmisét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com