Szijjártó: Magyarország újabb kétmillió dollárral segíti harminc templom felújítását Libanonban

Magyarország az eddigi 1,8 millió dolláros finanszírozás után további kétmillió dollárral segíti harminc keresztény templom felújítását Libanonban, ezzel is hozzájárulva a migrációs nyomás csökkentéséhez - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bejrútban.A minisztérium közleménye szerint tárcavezető a libanoni kollégájával közös sajtótájékoztatóján aláhúzta, hogy olyan országból érkezett, amelynek szomszédságában háború dúl, de az ukrajnai fegyveres konfliktusnak nemcsak a térségben, hanem az egész világon érezhetők a negatív hatásai.
    

Elmondta, ilyen az élelmezési válság is, amely a nehéz helyzetben lévő országokat sújtja leginkább, például látható, hogy Libanonban mekkora erőfeszítésekbe kerül napjainkban a lakosság ellátása. "Tudjuk, hogy ezek a nehézségek az egyébként is instabil térségekből újabb, minden eddiginél nagyobb és súlyosabb migrációs hullámok kiindulásához vezethetnek. Azt is tudjuk, hogy ezek a migrációs hullámok destabilizáló hatásúak és általában Európa felé irányulnak" - közölte.
    

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország földrajzi helyzeténél fogva folyamatosan érzi a háború és az illegális bevándorlás jelentette kettős nyomást. "Ha ez a nyomás növekedni fog, akkor azt Európa nem fogja tudni kezelni" - figyelmeztetett. Kitért arra is, hogy Libanonban mára a népesség mintegy ötödét a Szíriából áttelepültek teszik ki, ezért a nemzetközi közösségnek elő kellene segítenie az érintettek visszatérését, miután ellátásuk nagy terhet jelent a befogadó közösség számára.
    

Rámutatott, hogy ennek elmaradása az élelmezési válsággal együtt oda vezethet, hogy újabb tömegek indulnak meg Európa felé. A miniszter ennek kapcsán tudatta, hogy a magyar kormány eddig harminchárom keresztény templom felújítását finanszírozta a közel-keleti országban 1,8 millió dollárból, és most a rekonstrukciós program második szakasza véget ért, így megkezdődhet a harmadik, amelyben kétmillió dollárból újabb harminc templomot fognak renoválni.
    

Kiemelte: "szeretnénk, ha Libanon Libanon maradna, ezért az itteni keresztény közösség is számíthat Magyarország támogatására. Korábban a libanoni keresztények azt kérték tőlünk, hogy mentsük meg a templomaikat, hogy aztán ezek a templomok megmenthessék a keresztény közösségeket" - fogalmazott. Szijjártó Péter végül leszögezte: Magyarország és Libanon két, földrajzilag egymástól távol eső ország, de mégis egyformán érdekeltek abban, hogy Ukrajnában minél előbb béke legyen, és még azelőtt legyen béke, mielőtt elharapózna az élelmezési válság, amely újabb milliókat és tízmilliókat sarkallna hazájuk elhagyására. "Magyarország nagyra értékeli Libanon erőfeszítéseit ezen a téren, s Libanon számíthat Magyarország támogatására az elkövetkező időszakban is" - jelentette ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com