Tizedik alkalommal rendezik meg a Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozót

A Magyarországi Evangélikus Egyház július 16-20. között Soltvadkerten tizedik alkalommal rendezi meg a Szélrózsa Evangélikus Ifjúsági Találkozót, amelyre gazdag programkínálattal várják a fiatalokat.

evAz eseményről tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke kiemelte: 25 éve volt a rendszerváltozás Magyarországon, és ez az évforduló megjelenik az eseményen azáltal, hogy a találkozó témája a szabadság és a szárnyalás.

Ami a társadalomban és a politikában 1989-ben, az az egyházban némi késéssel 1996-ban történt, hiszen az egyházi rendszerváltozás szimbolikus eseménye ennek az alulról szerveződő kezdeményezésnek, a Szélrózsa találkozónak az elindulása - vélekedett.

Hozzátette: mára igazán nagyszabású eseménnyé vált a fesztivál.

Gáncs Péter elmondta: a program bibliai mottója "Szárnyalj!", és a találkozó arról szól, hogy át kell lépni a földhözragadt korlátokat, meg kell látni a távlatokat, de nem szabad "elszállni" a szó negatív értelmében, hanem keresni kell a közös utat.

Smidéliusz Gábor, az esemény szervezője arról beszélt, hogy az első találkozóra még viszonylag kevesen érkeztek, alig néhány száz fiatal, de a kétévente megrendezett fesztivál ma már jelentős rendezvénynek számít. A találkozó négy napja alatt színes kulturális és teológiai programokon, beszélgetéseken keresztül Isten igéjével találkozhatnak a fiatalok - mondta.

Mesterházy Balázs lelkész, "Szélrózsa atya" a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a Szélrózsa találkozó középpontjában Krisztus áll, ezért nem is a világi fesztiválokkal akarnak versenyezni, hanem be akarják mutatni, hogy milyen jó az egyházhoz tartozni.

A 300 önkéntes segítségével megszervezett találkozón 28 helyszínen 200 programmal várják az érdeklődőket, a programok elsősorban a fiatal felnőtteknek lehetnek vonzóak - közölte Mesterházy Balázs. Arra is kitért, hogy evangélikus és nem evangélikus, magyar és külföldi előadók is felszólalnak az eseményen, és rendkívül sokféle témát vitatnak meg.

A programok sorából kiemelte a Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Németh Miklós volt kormányfő beszélgetését a rendszerváltozásról.
Az eseményről több információ a www.szelrozsatalalkozo.hu oldalon található.

MTI

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com