Új püspököt választottak a horvátországi református egyház élére

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház zsinata Szenn Péter református lelkészt választotta meg a horvátországi református egyház püspökének a drávaszögi Laskón szombaton.A zsinati ülésen leadott 33 érvényes szavazatból 19 szólt Szenn Péter kinevezése mellett. Az új egyházi vezető Csáti Szabó Lajos püspököt váltja tisztségében. Az új püspök 1975. augusztus 8-án született. Sárospatakon és Eszéken (Osijek) végzett teológiát, és a kelet-szlavóniai Haraszti település (Hrastin) református lelkésze. Házas, felesége szintén református lelkész, öt gyermeket nevelnek együtt.

    
Az 1991-ben kirobbant délszláv háború szétszórta a délvidéki reformátusokat. A háború kitörése után két évvel a horvátországi magyar református közösség társadalmi, történelmi és politikai okokból újból szerveződni kezdett. A Horvátországi Református Keresztyén Egyház (HRKE) alakuló zsinata 1993. január 30-án, az Eszék melletti Rétfaluban ült össze. Mivel Horvátország elszakadt Jugoszláviától és kikiáltotta függetlenségét, szükség volt új, független horvátországi keresztyén református egyháztest létrehozása. Első püspöke Lángh Endre vinkovci lelkész lett.
    

Különböző nézeteltérések miatt néhány éven belül szakadásra került sor. 1999-ben megalakult Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE), amely vezetőjének K. Kettős Jánost választották meg. A folytonosságot azonban az időközben kálvini jelzővel bővített Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház hirdeti: a horvát kormány biztosítja számára a működési költségeket, 1993-tól a Genfben székelő Református Egyházak Világszövetsége (WARC) tagja, elismerte a Magyarországi Református Egyház is.
    

Horvátországban a 2011-es népszámláláson 14 048-an vallották magukat magyarnak, és valamivel több mint négyezren reformátusnak, köztük csehek és horvátok is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com