Újra zongorázik a pápa

Míg a Vatikán a közelgő pápaválasztó konklávé előkészületeivel van elfoglalva, addig őszentsége XVI. Benedek emeritus pápa, megkezdte visszavonulása utáni életét a közelmúltban felújított Castel Gandolfoban, amely a pápaválasztó konklávé idejére a pápa otthonaként szolgál.

Nem sokkal megérkezése után enyhe, a Richter-skála szerinti 2,5-es erősségű földrengést tapasztalhattak az ott élők.

Bár az ilyen erősségű rengés károkat nem okoz, ahogy jelen esetben sem, mégis sokan égi jelnek vélték a természeti jelenséget, amelyet Rómában is érezni lehetett. Emlékeztettek a villámra, amely a vatikáni Szent Péter bazilika felett volt látható február 11-én lemondása bejelentését követően néhány órával.

A "sede vacante" (= üres szék) megszűnése, azaz az új pápa megválasztása után XVI. Benedek a Vatikán Városon belüli "Mater Ecclesiae" monostorban kíván élni.

Pápa_zongoránálA visszavonult emeritus pápáról, életéről, családjáról, kedvenc időtöltéséről eddig is sok mindent lehetett tudni, de magánélete most legalább annyira érdekli az embereket, mint megválasztásakor. Egy két évvel ezelőtti dokumentumfilmben elmondta, hogy nagyon sajnálja, hogy kedvenc időtöltésére, a zongorázásra nagyon kevés ideje jut. Ez most változni fog. Számára mindig fontos volt, hogy a mindenkori lakásában álljon egy zongora, s - ahogy a Vatikán szóvivője elárulta - XVI. Benedek újra játszik kedvenc hangszerén.

Úgy tudni, kedvenc zeneszerzője Beethoven és Mozart, Fivére szerint a Mozart klarinétra komponált művei a kedvenc darabjai. Játszani viszont leginkább Schubert darabjait zongorázza.
Nemcsak a zene tartozik őszentsége magánéleti tevékenységéhez. Szeret olvasni, mintegy húszezer könyvet számlál magánkönyvtára. Különösen a teológiával foglalkozó könyveket kedveli. Olvasáson kívül írói munkásságát is tisztelhetjük, Magyarul eddig 25 könyvét adták ki. Kilenc nyelven tud: német anyanyelvén és a latinon kívül ógörögül, angolul, franciául, olaszul, spanyolul, portugálul és ismeri a héber biblia változatát
Kevesen tudják róla, hogy szeret repülni, rendelkezik helikopter vezetői engedéllyel, azonban gépkocsi vezetői engedéllyel nem. Sétálni is szeret, amelyet a Castel Gandolfo parkjában most örömmel tesz. Az elmúlt években a sajtó többször megjegyezte piros színű, Prada cipőjét, amelyet most egyszerű barna cipővel vált fel. Szereti a macskákat, kettő tulajdonosának mondhatja magát. Az egyik korábban Róma egyik kóbor macskája volt, a pápa fogadta be. Kedvenc étele a burgonyás töltött tészta, amely bajor hazájának egyik jellegzetes fogása.

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com