Üresek a szenteltvíztartók számos olaszországi templomban

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A koronavírus-fertőzés terjedése elleni óvintézkedésként még a vatikáni kápolnákban is megüresedtek a szenteltvíztartók. A fertőzésben jelenleg érintett észak-olaszországi térségekben mindazonáltal a papok a templomok vasárnapi újranyitásában reménykednek - derül ki pénteki sajtójelentésekből.A fertőzés miatt hét napja bevezetett óvintézkedések a templomokra is vonatkoztak. A legtöbb fertőzöttet számláló Lombardia és Veneto tartományban a templomok többsége bezárt, vagy ha nyitva is maradtak, felfüggesztették a misézést.

Lezárta kapuit az észak-olaszországi egyházmegyék két jelképes helyszíne, a milánói dóm és a velencei Szent Márk-bazilika, melyek a jelenlegi tervek szerint hétfőtől nyithatnak újra, de csak "adagolva" engedik be a látogatókat.

    
Angelo Scola nyugalmazott milánói érsek nyílt levélben fejtette ki, hogy a koronavírus nem "isteni büntetés", hanem ugyanolyan fertőző betegség mint akármelyik más volt az emberiség történetében. Elmaradtak a hamvazószerdai körmenetek is, több északolasz plébános közösségi oldalán jelentette be a hívőknek, hogy ezeket hosszabb harangzúgással helyettesítik.
    

A majdnem száz beteget és egy halottat számláló Emilia Romagnában már a következő hetekben esedékes húsvét előtti házi áldást is felfüggesztették, a katekizmusórákat viszont az iskolák újbóli megnyitásával egy időben újraindítják. Vatikánvárosban is követik az olasz hatóságok diktálta óvintézkedéseket: a pápai állam egyik kapuja melletti Szent Anna-templomban is eltűnt a víz a szenteltvíztartóból. Az ostyát a hívők kezébe helyezik, és a mise végén a béke jeleként egymásnak adott kézfogást "elhalasztják". A vatikáni hivatalokban kötelező a kézfertőtlenítő gél használata.
    

A szentszéki sajtóközpont megerősítette, hogy Ferenc pápa gyengélkedés miatt nem vett részt egy csütörtöki szertartáson. Vatikáni információk szerint a pápának enyhe influenzája van, de eddig semmilyen más programját nem halasztotta el. A vesztegzáron kívüli, genovai Szent Antal-templom kapui eddig sem zártak be, de ez lesz a második vasárnap, hogy a papok üres padsorokat várnak. Megoldásként az utóbbi napokban is követett internetes misézést választották az erre kialakított közösségi videómegosztó-oldalon.
    

Máshol a templomi temetési gyászszertartást is interneten mutatják be a részt venni kívánóknak, mivel a templomba csak szűk számban engednek be embereket. A katekizmusórákat is ugyanígy tartják meg, például az elsőáldozásra készülőknek. A koronavírus decemberben Kínában ütötte fel a fejét, és továbbra is ott regisztrálják a megbetegedések és a halálesetek túlnyomó részét. A fertőzés már több mint 50 további országban megjelent. Olaszországban 655 megbetegedést jelentettek, 17-en belehaltak a fertőzésbe.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com