Vádat emeltek egy kereszteket felgyújtó férfi ellen

Vádat emeltek egy 42 éves férfi ellen, aki kilenc alkalommal gyújtott fel és vert szét út menti kereszteket Máriapócs környékén - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.A közlemény szerint a büntetlen előéletű férfi 2022-ben anyagi problémákkal és szerelmi csalódással küzdött, és dühét az út menti feszületeken vezette le. Azt írták, sorra kereste fel a Máriapócs környéki kereszteket, köztük egy úti ikont is, azokat benzinnel leöntötte és felgyújtotta. Volt, amelyiket bottal ütötte, így rongálási kárt is okozott.
    

Szilágyi László sajtószóvívő közleményében hozzátette, a férfi a cselekedeteit gyakran időzítette vallási ünnepekhez, például Szent Miklós napjához, karácsonyhoz és nagyszombathoz. A vádlott három helyszínt keresett fel összesen kilenc alkalommal, a legutóbb 2023. április 8-án gyújtott fel feszületet. A tájékoztatás kitér arra is, hogy a férfi cselekményével három sértettnek több százezer forint kárt okozott, ugyanis az érintett feszületek magánszemélyek tulajdonában állnak. Az ügyészség a gyújtogatót három rendbeli, vallási tisztelet tárgyának megrongálásával elkövetett rongálás bűntettével vádolja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com