Vallási közösség megszüntetéséért indított pert az ügyészség

Perrel szüntetne meg egy vallási egyesületet a Somogy Megyei Főügyészség, a közösség volt vezetője időközben elrejtőzött a hatóságok elől - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t.Azt írták: az egy Kaposvár környéki községbe bejegyzett szervezet eredetileg egyházként jött létre, de valódi célja egy piaci alapon működő idősotthon fenntartása volt. Miután az egyházakról szóló törvény 2012. évi hatálybalépésével vallási tevékenységet végző egyesületté alakult át, és kiemelt állami normatív támogatásokat nem kapott, sem a szervezetet, sem az általa fenntartott intézményt nem működtette tovább.

    
A szervezet ennek ellenére a mai napig vallási egyesületként szerepel a civil szervezetek nyilvántartásában, székhelyén azonban nem lelhető fel, képviselőjének megbízatása lejárt - tették hozzá. Az ügyészség kiemelte, hogy a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott kereseti kérelemben a vallási egyesület megszűnésének megállapításán és a nyilvántartásból törlésén túl kényszer-végelszámolási eljárásra tett indítványt. Jelezte: a vallási közösség vagyona - a hitelezői igények kielégítése után - az állam tulajdonába kerül, és közcélú tevékenységre kell fordítani.
    

Az ügyészség kitért arra is, hogy a közösség gazdálkodása átláthatatlan volt, több mint kétszázmillió forint állami normatív támogatás felhasználását nem lehetett nyomon követni. Az egyesület volt vezetője ellen számvitel rendje megsértésének bűntette miatt eljárás indult, és mivel a férfi elrejtőzött a hatóságok elől, körözik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com