Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, az országos nyitó istentiszteletet Bu­da­pes­ten, a Kálvin téri református templomban tartják - közölte a szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) az MTI-vel.Az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért. A programsorozatot megnyitó szertartáson beszédet mond Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a MEÖT 2017-es döntése óta az ökumenikus imahét nyitó vasárnapja egyben az üldözött keresztényekért imádkozás vasárnapja is.

Ezen a vasárnapon mind a katolikus egyházközségeknek, mind az Ökumenikus Tanácshoz tartozó tagegyházak gyülekezeteinek lehetőségük van imádkozni a délelőtti istentiszteleten a szerte a világban üldözött keresztényekért.

Az imahét idei mottója a Pál apostol efezusiakhoz írt levelének negyedik fejezetéből vett idézet: "Egy a test, és egy a lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is". Az imahét alapgondolatát az Örmény Apostoli Egyház vezetői választották, az imahét imádságait és elmélkedéseit az Örmény Apostoli Egyház hívei készítették az örmény katolikus és protestáns egyházakhoz tartozó hívekkel.

Az esemény magyarországi szervezői az imafüzet magyar kiadásában emlékeztetnek: a Kr. u. I. században alapított Örmény Apostoli Egyház az egyik legrégebbi közösség, amely sok megpróbáltatást és szenvedést átélt.

A legtragikusabb ezek közül az örmény népirtás volt: az I. világháború idején mintegy másfél millió örményt öltek meg. Örményországban már a Kr. u. IV. század legelején államvallássá nyilvánították a Krisztust követők közösségét, mégis, történelme során mártírjainak sokasága áldozta életét hitéért.

A "vértanúk ökumenéje összeköti a sokat szenvedett örmény keresztényeket a XX. század más üldözött keresztény közösségeivel" és korunk vértanú egyházaival is
- írták. Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először még csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és akkor még csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg.

Az ökumenikus imahétre 1968 óta készítenek imafüzeteket, amelyeket elküldenek a világ minden tájára. Az esemény Magyarországon több évtizedes hagyományra tekint vissza.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com