Zsidók imádkoztak a belbiztonsági miniszter jelenlétében a Templomhegyen Jeruzsálemben

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: A Jordániával kötött megállapodással szembemenve mintegy 1500 zsidó imádkozott kedden a jeruzsálemi Templomhegyen Itamár Bengvír belbiztonsági miniszter jelenlétében videofelvételek tanúsága szerint.Bengvír nemzetbiztonsági miniszter, a Zsidó Erő nevű jobboldali párt elnöke, és pártjának minisztere, Jichák Wasszerlauf zsidók százaival együtt a Templomhegyére vonult kedd reggel, ahol jelenlétükben zsidók imádkoztak a jeruzsálemi Salamon Temploma és a Második Templom lerombolásáról megemlékező tisa beáv böjtnap után.
    

A Jordániával kötött egyezmény szerint a Templomhegyen, ahol a muzulmánok egyik legszentebb mecsete, az al-Aksza is található, csak muszlimok imádkozhatnak. Ennek betartatásáért a rendőrség felel. A rendőrségért is felelős miniszter, maga Bengvír többször is kijelentette, hogy szerinte a zsidók imádkozhatnak a Templomhegyen, de ezt korábban maga Benjámin Netanjahu miniszterelnök is visszautasította.
    

"A zsidók itt imádkoznak. Ahogy mondtam, az a politikánk, hogy megengedjük az imát"- közölte Bengvír kedden a Templomhegyen. A miniszterelnök hivatala szerint azonban a Templomheggyel kapcsolatos politikai döntések közvetlenül a kormányhoz és vezetőjéhez tartoznak. "A Templomhegyen egyetlen miniszternek sincs magánpolitikája - sem a nemzetbiztonsági miniszternek, sem más miniszternek. Ez mindig is így volt minden izraeli kormányban. A kedd reggeli templomhegyi esemény kivételt képez. Izrael politikája, a status quo a Templomhegyen nem változott - ez így volt és így lesz" - közölte a kormányfő hivatala.
    

Elítélte, és veszélyes provokációnak nevezte a zsidók templomhegyi látogatását Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője. A Jeruzsálem 1967-ben Jordániától elfoglalt óvárosában található hegyen állt a Biblia szerint Salamon Temploma, amelyet az Újbabiloni Birodalom pusztított el, majd ott építették fel a Második Templomot, amelyet a Római Birodalom rombolt le i. sz. 70-ben, ami a zsidóság szétszóratásának kezdetét jelentette. A Templomhegyen ma álló komplexum Mekka és Medina után a muzulmánok harmadik legszentebb helye, melynek ellenőrzése fölött kitört konfliktus már számos alkalommal véres összecsapásokhoz vezetett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com