Megalázták a kórházban a beteg édesanyjáról kérdező roma rákkutatót
Horváth József rákkutató a karcagi cigánytelepről akaratereje és kitartása révén messzire eljutott.
A férfinek mesterdiplomája van molekuláris genetikából, a Debreceni Egyetem kutató-biológusa és jelenleg a szájüregi rák korai diagnosztizálását kutatja.
A fiatal orvos álma, hogy saját kutatócsoportja legyen Amerikában, amelynek eléréshez már egyre közelebb jár. Magyarországon azonban nemrég durva megaláztatás érte, mikor édesanyja állapotáról kérdezte az ügyeletes orvost a karcagi kórházban.
József édesanyját rákgyanúval vizsgálták ki a karcagi kórházban. A férfit az orvos nem volt hajlandó tájékoztatni az eredményekről és lekezelő módon bánt vele.
Csalódottságában az egész történetet megírt a közösségi oldalán, amely a következő:
“Sajnos édesanyám állapotáról nem tudtam információt kapni. A kezelőorvos nem volt bent, de az ügyeletes doktor – nem tudom milyen információk alapján-, de azt mondta nővéremnek, hogy kóros veseelégtelenség és bélfertőzés… Akkor kezdem az elején:
Megérkezem Karcagra, kocsiba be, egyből be a karcagi kórházba a belgyógyászatra.
Keresem az ügyeletes orvost, hogy adjon tájékoztatást az elvégzett CT és endoszkópiás vizsgálatokkal kapcsolatban, mivel tumor-gyanúja miatt utalták be. Rákkutatóként rögtön egy világ omlott bennem össze.
Végre eljutottam oda, hogy személyesen is bemenjek.
Az ügyeletes orvos kapásból lekezelően kezdett el velem beszélni, azt se tudta konkrétan ki édesanyám, tőlem kérdezi a szobaszámot. Folytatja tovább, hogy ő már adott felvilágosítást korábban, érjük be azzal. Mondom neki, hogy most jöttem Debrecenből, s én még semmit sem tudok, legyen szíves felvilágosítani. Azt mondta, hát Debrecen nem a világ vége, bármikor be tud jönni, meg amúgy is hadd végezze el a dolgát, és beb@szta rám az ajtót.
Kicsit később kijön, leülünk az asztalhoz és odahozza a kórlapot, amin a test-hőmérsékletet és a tápanyag-ellátottságot jegyzik, illetve a vizitek idejét. Mondom neki, hogy szeretném látni az elvégzett vizsgálatok eredményeit, erre a kórlapot nyomja az orrom alá, és ezt mondja:
– Olvassa el, ha érti! Meg amúgy is ki maga és miért kér ilyet?
A pumpa már az egekbe, de próbáltam visszafogni magam: elmondtam neki, hogy ki vagyok és mivel foglalkozom, és higgye el, hogy értem, de ezekből nem derül ki a vizsgálatok eredménye. Tovább nyomta a lekezelő dumáját, én felálltam és megmondtam, hogy hova tegye a kezelőlapot!
Felháborító, hogy ez megtörténhet!!! Emberek életének megmentésére felesküdött ember!!!
Én így szeretlek karcagi kórház! Én így szeretlek egészségügy! Én így szeretlek Magyarország!”
József végül az alábbi sorokkal zárta le az ügyet egy későbbi bejegyzésében:
Gyors és egyben utolsó reagálás a hétvégére:
Részemről a karcagi kórházi eset lezárva, az pedig, hogy a média foglalkozik vele, ez nem az én asztalom. Felháborodásom lényege nem volt más, mint a nem megfelelő hozzáállás és bánásmód. Én nem tettem hippokratészi esküt, mégis napjában több tucat vadidegen, kétségbeesett ember keres meg, hogy adjak felvilágosítást a rákos megbetegedésekkel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy mindig időhiányban szenvedek, mégis készségesen próbálok segíteni. Ez nem végzettség kérdése, hanem sokkal inkább emberség. Nem szeretnék tovább foglalkozni az üggyel, nekem édesanyám egészsége a legfontosabb. A többit pedig Istenre bízom!
Ui: ezúton szeretném megköszönni mindenkinek azt a sok jókívánságokat tartalmazó üzenetet, amit édesanyámnak szántak! Nem fogok tudni válaszolni minden üzenetre, de igyekszem.
Forrás: propeller.hu, lemon.hu
A férfinek mesterdiplomája van molekuláris genetikából, a Debreceni Egyetem kutató-biológusa és jelenleg a szájüregi rák korai diagnosztizálását kutatja.
A fiatal orvos álma, hogy saját kutatócsoportja legyen Amerikában, amelynek eléréshez már egyre közelebb jár. Magyarországon azonban nemrég durva megaláztatás érte, mikor édesanyja állapotáról kérdezte az ügyeletes orvost a karcagi kórházban.
József édesanyját rákgyanúval vizsgálták ki a karcagi kórházban. A férfit az orvos nem volt hajlandó tájékoztatni az eredményekről és lekezelő módon bánt vele.
Csalódottságában az egész történetet megírt a közösségi oldalán, amely a következő:
“Sajnos édesanyám állapotáról nem tudtam információt kapni.
Megérkezem Karcagra, kocsiba be, egyből be a karcagi kórházba a belgyógyászatra.
Keresem az ügyeletes orvost, hogy adjon tájékoztatást az elvégzett CT és endoszkópiás vizsgálatokkal kapcsolatban, mivel tumor-gyanúja miatt utalták be. Rákkutatóként rögtön egy világ omlott bennem össze.
Végre eljutottam oda, hogy személyesen is bemenjek.
Az ügyeletes orvos kapásból lekezelően kezdett el velem beszélni, azt se tudta konkrétan ki édesanyám, tőlem kérdezi a szobaszámot. Folytatja tovább, hogy ő már adott felvilágosítást korábban, érjük be azzal. Mondom neki, hogy most jöttem Debrecenből, s én még semmit sem tudok, legyen szíves felvilágosítani. Azt mondta, hát Debrecen nem a világ vége, bármikor be tud jönni, meg amúgy is hadd végezze el a dolgát, és beb@szta rám az ajtót.
Kicsit később kijön, leülünk az asztalhoz és odahozza a kórlapot, amin a test-hőmérsékletet és a tápanyag-ellátottságot jegyzik, illetve a vizitek idejét. Mondom neki, hogy szeretném látni az elvégzett vizsgálatok eredményeit, erre a kórlapot nyomja az orrom alá, és ezt mondja:
– Olvassa el, ha érti! Meg amúgy is ki maga és miért kér ilyet?
A pumpa már az egekbe, de próbáltam visszafogni magam: elmondtam neki, hogy ki vagyok és mivel foglalkozom, és higgye el, hogy értem, de ezekből nem derül ki a vizsgálatok eredménye. Tovább nyomta a lekezelő dumáját, én felálltam és megmondtam, hogy hova tegye a kezelőlapot!
Felháborító, hogy ez megtörténhet!!! Emberek életének megmentésére felesküdött ember!!!
Én így szeretlek karcagi kórház! Én így szeretlek egészségügy! Én így szeretlek Magyarország!”
József végül az alábbi sorokkal zárta le az ügyet egy későbbi bejegyzésében:
Gyors és egyben utolsó reagálás a hétvégére:
Részemről a karcagi kórházi eset lezárva, az pedig, hogy a média foglalkozik vele, ez nem az én asztalom. Felháborodásom lényege nem volt más, mint a nem megfelelő hozzáállás és bánásmód. Én nem tettem hippokratészi esküt, mégis napjában több tucat vadidegen, kétségbeesett ember keres meg, hogy adjak felvilágosítást a rákos megbetegedésekkel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy mindig időhiányban szenvedek, mégis készségesen próbálok segíteni. Ez nem végzettség kérdése, hanem sokkal inkább emberség. Nem szeretnék tovább foglalkozni az üggyel, nekem édesanyám egészsége a legfontosabb. A többit pedig Istenre bízom!
Ui: ezúton szeretném megköszönni mindenkinek azt a sok jókívánságokat tartalmazó üzenetet, amit édesanyámnak szántak! Nem fogok tudni válaszolni minden üzenetre, de igyekszem.
Forrás: propeller.hu, lemon.hu
Hozzászólások