Mi értelme a tömegnövelésnek?

A kanadai egyetemen erősítették meg azt az információt, mint pl. a fehérjék valóban a hasznunkra, válnak, az AAKG, ami megtalálható a táplálék kiegészítőkben, nem igazán hatékony a véráram fokozásában. A kanadai egyetemen jelenleg, az izomtömeg növekedését, és a súlyzós edzés intenzitását együtt vizsgálják.

overtraining-gymCam Mitchell, az egyetem kineziológusa szerint megegyezik a hatékonysága a nagy súllyal és a viszonylag kis súllyal végzett edzésnek. Ezzel a kijelentések, szemben állnak magával az alaptörvénnyel, ezt a kutatócsoport tudja.

Magához az izomfejlesztéshez súlyokra van szüksége, méghozzá nagy súlyokra. Sokakat megnyugtat a kutatás végeredménye, főleg azokat, aki nem mernek edzeni súllyal, illetve azokat, akiknek fennáll az ízületi probléma.

A kutatás során 80% és 30%-os terheléseket alkalmazták. 10 hét után kiderült, hogy az izomnövekedés ugyanannyi lett, mind a 80 % és mind a 30%-os terhelésekkel dolgozóknál, tehát nem lelhető fel igazán különbség. Csekély mennyiségben értek el jobb fejlődést a nagyobb súllyal dolgozók az erő terén.

Stuart Phillips kineziológus professzor elárulta, az egyetem korábbi kísérlete során, teljes kifáradásig minimum 24 ismétlést végeznek a kísérleti alanyok, hogy a terhelés 30%-os mértéke, igazán kis súlynak számít. Használhatunk kisebb súlyt is, jelentette ki a professzor, de az a lényeg, hogy jól dolgozzunk vele, addig kell csinálni, míg már nem tudunk több ismétlést végrehajtani. Hová vezet ez az új megállapítás, erre mindenki kíváncsi.
Dr. Franco Columbu szerint, ha az ember abbahagyja a súlyok emelgetését, a színpadon azonnal meglátszik.

Mondhatni, van valami gyengeség az emberben, ami azonnal szembetűnik, olvasható Schwarzenegger, "A testépítés nagy enciklopédiája"  c. könyvéből. Kezdő súlyemelőként könnyebb izomnövekedést elérni, ez köztudott, aztán még nehezebb lesz. Általában egy idő után nagyobb súlyokra térünk át. Lehetséges, hogy valakire jobban fog hatni a kísérletben való részvétel. Levonva a következtetéseket, mindenkinek van keresnivalója az edzőtermekbe, pláne azoknak, akik nem szeretnek, vagy egyszerűen nagy súllyal nem tudnak dolgozni.

A vázizomzat tömegének jelentős befolyása van a napi energiafelhasználásban, a vércukor felhasználásban. Mindemellett a vázizomzat tömege befolyásolja a vércukor felhasználását, így fontos szerepet játszhat a II. típusú diabétesz kockázatának kezelésében.
Ezen kívül még rengeteg előnye van a súlyzós edzéseknek, melyet reméljük sikerül mindenkinek megtapasztalnia.

Jó edzést kívánunk, irány az edzőterem, hisz az mindenkié.

Forrás: mozogj.com

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com