Téli bőrvédelem

Nagyon megviseli a bőrt a hideg időjárás, ezért muszáj nagyobb gondot fordítanunk az ápolására!itching-skin-300x200
A száraz, viszkető bőr megkeseríti az életünket a téli időszakban, hiszen nem győzzük mivel bekenni a testünket. A hideg hónapokban jelentkező, kellemetlen tünetek annak köszönhetőek, hogy a hideg, a szél, a kinti-benti hőmérséklet közötti nagy különbség igazi kihívás elé állítja a bőrünket.

Ilyenkor a legfelső réteg kiszárad, berepedezik, kipirosodik, és csökken az ellenálló képessége, ezért gyorsabban alakul ki ekcémás elváltozás. Ám nem kell ezt elfogadnunk, mert védekezhetünk a pikkelyes, viszkető bőr ellen, a következő tanácsok betartásával.
[ads1]
Hidratálás: Fontos, hogy minden nap hidratáljuk a bőrünket! Ehhez zsírosabb, és sűrűbb állagú krémet használjunk a megszokott könnyű testápolók helyett! Ha érzékeny a bőrünk, akkor kerüljük el az illatosított, lanolint tartalmazó készítményeket.

Akkor kenjük be a testünket a testápolóval, amikor végeztünk a fürdéssel, és még nedves a bőrünk, mert így azt is magába szívja a bőrünk.

Forró víz, szappan: Legyünk nagyon óvatosak ezekkel, mert mind a kettő szárítja a bőrünket! A langyos vizes fürdés, és zuhanyzás főleg akkor ajánlott, ha téli viszketéssel küzdünk. Jó ötlet, ha szappanmentes szappannal fürdünk, és utána bőségesen bekenjük magunkat a testápolóval.

Bőrtisztítás: Vigyázzunk, hogy ne vigyük túlzásba, mert ezzel leradírozzuk a bőr természetes hidratáltságát, úgyhogy napi egyszeri fürdés bőven elég. Ráadásul a végtagokat nem is kell feltétlenül beszappanoznunk, mert elég csak leöblíteni azokat.

Family Walking Dog Through Snowy WoodlandSzél: Fontos, hogy védjük a bőrünket a széllel szemben! Tekerjük a sálunkat az arcunk köré, viseljünk kesztyűt, és sapkát is! Az ajkainkat is védjük ajakbalzsammal. Mivel télen többet mosunk kezet, ezért gyakrabban használjunk kézkrémet is!

Nap: Attól, hogy nincs nyár, a nap még süt, és ezért káros hatásai is vannak, ami ellen védekeznünk kell! Vegyünk 15 faktoros naptejet, és használjuk azt minden nap.

Ha a szabadban sportolunk, akkor erősebb naptejre lesz szükségünk! Ez azért nem elhanyagolható, mert gyorsabban öregszik a bőrünk, ha kitesszük a nap káros sugarainak, ráadásul a bőrdaganatok is nagyobb eséllyel alakulnak ki.

Szolárium: A kutatók már nagyon régen bebizonyították, hogy a szoláriumokban használt ultraibolya fény is megnöveli a bőrdaganatok kialakulását. Ez a veszély főleg a 45 évnél fiatalabb nőket fenyegeti. Amennyiben mindenképpen barna bőrt akarunk télen is, akkor használjunk önbarnító készítményeket, de vegyük figyelembe, hogy azok is szárítják a bőrt!

Párásítás: A száraz levegő nedvességet von el a bőrünktől, emiatt fontos, hogy párásítsunk a lakásunkban. Ne felejtsük el, hogy ezeket rendszeresen ki kell tisztítani, és a vizet is cserélni kell, különben penészgomba tenyészetet csinálunk benne.

how_to_choose_suitable_body_lotion_for_skin_typeD-vitamin: Gondoskodjunk ennek a vitaminnak a pótlásáról, hiszen nyáron a napfény segítségével állítja elő a bőrünk. Télen viszont kisebb mennyiségben kapjuk a, hormonként viselkedő, D-vitamint. Még mielőtt elkezdenénk bármilyen mennyiségű, és minőségű készítményekhez nyúlni, inkább menjünk el vérvételre, amivel ellenőriztetjük a D-vitamin szintünket!

Extrém hideg: Bőrelváltozásokat fedezhetünk fel a testünkön a hideg miatt. A kisgyerekeknél akár fagyási sérülés is jelentkezhet. Amennyiben azt vesszük észre, hogy megváltozott a kezünk, vagy a lábunk színe, esetleg fájdalmat érzünk, vagy érzéskiesést tapasztalunk, akkor azonnal menjünk orvoshoz!

Szakember: Ha hiába teszünk meg mindent a bőrünk védelméért, mert továbbra is viszket, száraz, vörös, és kiütéses, akkor mindenképpen forduljunk szakemberhez, de ne csak télen, hanem az év bármely évszakában!

(Forrás: OxygenMedical )

Hozzászólások

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Jelentés: több mint egymillió életet mentett meg a szegény országokban a méhnyakrák elleni vakcina

Több mint egymillió méhnyakrákos halálesetet lehetett megelőzni az alacsony jövedelmű országokban az elmúlt három évben folytatott humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampányokkal - közölte legújabb jelentésében a globális vakcinaszövetség (Gavi).

A hosszú és egészséges élet titkai

A hosszú és egészséges élet titkai

Ez az öt szokás a kulcs a kardiológus szerint.

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

A sürgősségin kötött ki a férfi, miután megevett 3 kiló gumicukrot

Egy életre megtanulta a mértékletesség fontosságát Nathan Rimmington.

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

A hiedelmek szerint oldja a stresszt köldökbe öntött rózsavíz

Egyre többen próbálják ki a közösségi médiában terjedő szépség- és lélekerősítő trükköt.

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Készítsd fel a szervezetedet az őszi náthaszezonra!

Immunerősítő tanácsok.

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

Megfordult az ágyban, csontját törte a nő

A súlyos D-vitamin hiány vezetett a szokatlan esethez.

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Nincs megfelelő kezekben az életed, ha gyakran szenvedsz karsérülést

Milyen problémákra utalhat az egyes testrészeid gyakori sérülése?

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

Hétköznapi ételek és italok tehetik tönkre a szájhigiéniát

A fogorvosok figyelmeztetnek.

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

Ebben az időpontban vacsorázz, ha sokáig akarsz élni!

A Harvard Egyetem és a Spanyol Nemzeti Szív- és Érrendszeri Betegségkutató Központ kutatása kiderítette, hogy nemcsak az emésztésre, hanem az élettartamra is hatással van, hogy mikor vacsorázunk.

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

A kurkumás kávé jót tesz az agynak

Fűszerek, amelyek csodát művelnek a mentális egészséggel.

http://ujhazak.com