A McDonalds's legnagyobb melléfogásai
Tíz fogás, ami nem kellett a Mekibe járó vendégeknek.
Az igazi fanok tudják, hogy a McDonald’s ízét nem lehet mással összekeverni, éppen ezért ők azt is kiszúrnák, ha valamit megváltoztatnának a sajtburger receptjében, ám ilyesmire eddig nem volt példa.
Az viszont a McDonald’s esetében is igaz, hogy időről időre muszáj új fogást felvenniük a menübe, ha a cég életben akar maradni a piacon. Ez a törekvés olykor sikeres újdonságot eredményez, ám az elmúlt évtizedekben nem egyszer előfordult, hogy a McDonald’s olyan fogással állt elő, ami nagy bukásnak bizonyult.
McLean: Köztudott, hogy az, aki fogyni szeretne, nagy ívbe elkerüli a gyorséttermeket, ám ennek ellenére, a McDonald’s rendszeresen kitalál valamit, amivel szeretné becsalogatni az alakjukra vigyázó embereket.
Ennek a célnak az érdekében a kilencvenes évek elején, amikor még a zsírszegénység volt a menő, a Meki felvette a kínálatába a 91 százalékkal csökkentett zsírtartalmú burgert. A McLean azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, mert a zsírt vízzel és hínárral pótolták, ezért elmaradt a reklámban ígért kevesebb zsír, azonos élvezet, mert a végeredmény minden volt, csak finom nem.
McGratin: A McDonald’s történelmében már sok bizarr étel készült, de a legfurcsább talán a japán piacra szánt McGratin volt, amit mindenki undorítónak talált.
Homárburger: 1993-ban rukkolt elő a McDonald’s a tengeri herkentyűs fogással, ami valójába úgy nézett ki, hogy a buciba beletettek némi homár, rengeteg salátát és speciális szószt. Habár a homárburger nem volt teljesen rossz ötlet, mégis a homárrajongók és a McDonald’s-fanok köre nem igazán metszi egymást, ráadásul a szendvics inkább salátával volt tele, mint homárral, ezért az emberek túlzásnak érezték, hogy 6 dollárba került. A homárburger nem tűnt el teljesen, mert például Kanadában ma is ott szerepel a sztenderd menüben.
McMLT: Tulajdonképpen a McDonald’s klasszikusát idézte a McMLT, ugyanis alapvetően egy burger volt sok salátával, paradicsommal, sajttal, uborkával. Eddig nem is volt probléma, ám a gond ott kezdődött, hogy a cég úgy döntött, hogy a magasabb élvezeti érték kedvéért a hideg salátás és a meleg húsos részt külön csomagolják, hogy a vendégek csak a fogyasztás előtt vegyítsék az alkotóelemeket.
A McMLT nem volt környezetbarát megoldás, ez pedig már a kilencvenes években is számított, hiszen a környezetvédők már hangosan reklamáltak, ezért a McDonald’s megszüntette a dupla Styrofoamba való csomagolást.
Hagymanuggets: Már a hetvenes évek étlapján is szerepelt a hagymanuggets, aminek semmi köze a csirkefalatokhoz. A hagymanuggets úgy készült, hogy a nagyobb hasábokra vágott hagymát bepanírozták, majd forró olajban kisütötték, ám ez a verzió nem nyerte el a vendégek tetszését. Tíz évvel később megjelent a rendes nuggets, ami ma is nagy népszerűségnek örvend.
Hulaburger: A McDonald’s egyik legelső baklövése a Hulaburger volt, amivel a hatvanas években nagyot bukott az étteremlánc. Ray Kroc ebben az időben vette észre, hogy az eladások alacsonyabbak a katolikusok által lakott régiókban.
A McDonald’s frencsájzosítója ekkor találta ki, hogy hogyan fogja rávenni a hívőket arra, hogy a húsmentes pénteken is egyenek hamburgert. A Hulaburger úgy nézett ki, hogy kissé megpirított ananászkoronggal helyettesítették a húspogácsát, tehát a vendég sajtot és ananászt kapott a bucijába.
Valószínűleg senkit sem lep meg, hogy a katolikus fogyasztók nem kaptak rá a szendvicsre. A Hulaburger bukása után, a pénteki bevételkiesésre a bármelyik napon fogyasztható, Filet-o-Fish jelentett tartós megoldást.
Arch Deluxe: Ebben az esetben a marketing siklott félre. Az elképzelés az volt, hogy a gyerekek és családi éttermek körében már sikeres Meki, megcélozza az egyszeri felnőtt vendégeket is. Ennek érdekében felvettek a menübe egy „szofisztikált” szendvicset, amit ehhez illően kifinomult (például golfozó) Ronald McDonalddal reklámoztak. Ennél is nagyobb hiba volt fintorgó arccal visszautasító gyerekkel kedvet csinálni a felnőttes ízű szendvicshez.
Super Size menü: Azt, hogy eleinte jó ötletnek tűnt a hatalmas méretű üdítővel és krumplival kínált szendvicsválaszték, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy több, mint tíz évig népszerű volt, ám 2004-ben megjelent a közismert Super Size Me című film.
A műsorban egy pasi csak Mekimenüt evett minden egyes nap, aminek eredményeként elhízott és rosszak lettek a leletei. Habár az igazság az, hogy egyik ételtípusból sem egészséges a túlzásba vitt fogyasztás, mégis a film igencsak negatív hírét keltette a Super Size-nak.
Mivel ebben az esetben a negatív reklám nem volt jó reklám, ezért a Meki rákényszerült az óriásmenü beszüntetésére. A filmnek egyébként most már van újabb része, amiben Morgan Spurlock a baromfibizniszt vette célba.
McAfrika: 2002-ben vezette be a Meki a marhahúsos-zöldséges pitaszerűséget, aminek McAfrika elnevezése igencsak nagy általánosítás, ám nem ez volt az igazi baklövés, hanem az, hogy ebben az időben a Dél-Afrikában tomboló éhínséggel volt tele a sajtó. A McDonald’s bocsánatot kért, a fogást pedig kivonták a forgalomból.
McSpagetti: A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján tésztaételeket próbáltak felvenni a McDonald’s kínálatába, mert az étteremlánc azt remélte, hogy a paradicsomos húsgombócos spagetti, lasagna és a fettuccine Alfredo elég lesz ahhoz, hogy konkuráljanak a Pizza Huttal. A terv nem vált be.
(Forrás: divany.hu)
Hozzászólások