Mindennapi ételeink, nem mindennapi eredete
Honnan származik a palacsinta? Ki találta fel a sült krumplit? Biztos, hogy Bécsben szolgálták fel az első bécsi szeletet?
Ha egy idegen tájra utazunk, akkor szeretjük megkóstolni az adott területre jellemző ételeket, ám azokkal a fogásokkal már keveset foglalkozunk, amelyek a mindennapi életünk részei. Ilyen hétköznapi finomság a kifli, a palacsinta, vagy a sült krumpli, aminek valószínűleg nem ismerjük az eredetét.
A kifli: Létezik egy legenda, amely úgy szól, hogy a croissan valójában nem francia eredetű étel, mert egy osztrák pék találta fel Bécs török ostroma idején. A mítoszt később megcáfolták, mert kiderült, hogy Wendler pékmester egy másik péksüteményt, a kiflit alkotta meg.
A sikertelen ostrom után a kreatív sütőmester úgy döntött, hogy megeteti a város lakosaival a Bécs melletti templomra rövid ideig felhúzott török félholdat. Így született meg a Gipfel (orom, templomcsúcs) szóból a kifli. Persze némi liszt, vaj és kovász is kellett hozzá.
A palacsinta: A kedvenc mindennapi desszertünkről tudjuk, hogy a túrós, a kakaós vagy az ízes-e a kedvencünk, de vajon azzal is tisztában vagyunk, hogy egészen a római időkig nyúlik vissza az eredete? Az első palacsintát még placentának (lepény) nevezték, és kerek kövön sütötték.
Egyes legendák szerint az eredeti palacsinta felforrósított bronzpajzson készült, de ennek ellentmond az, hogy a legionáriusok fapajzsot használtak, ám az szinte biztosra vehető, hogy az eltarthatósága miatt fontos szerepe volt a légiók élelmezésében.
A hétköznapi finomság a római seregeknek köszönhetően jutott el a Kárpát-medencébe, még jó pár száz évvel az előtt, hogy megjelentek volna a honfoglaló magyarok. A palacsinta első magyar nyelvű említése a XVI. századból, egy erdélyi fejedelem udvari főszakácsának szakácskönyvéből származik. Ez az a recept az, ami leírja a zsírban sült palacsinta elkészítésének folyamatát.
Nachos: Ha most rávágta valaki, hogy a napnál is világosabb, hogy egy tradicionális mexikói ételről van szó, akkor csak annyiban van igaza, hogy mexikói finomságról van szó, de egyáltalán nem tradicionális. Az ízletes ropogtatnivalót eredetileg Ignacio Anaya találta fel, amikor a texasi határ közelében dolgozott egy étteremben.
A Nachos akkor jött létre, amikor az egyik munkanapon a séf nem ment dolgozni, ezért Ignacio dolga volt, hogy valamiféle ételt adjon az államokból érkező turistáknak. Ignacio rögtönzött, és ebből született meg a nassolnivaló, ami azért kapta a Nachos elnevezést, mert ez az Ignacio becézése.
Sült krumpli: A népszerű köret angol elnevezéséből (frenchfries) arra következtethetünk, hogy francia ételről van szó, ám ez tévedés, mert valójában belga. A népszerű legenda szerint a belgák a sült krumplival helyettesítették a népszerű ételüket, a hirtelen sült apróhalakat, amikor nem volt elég hal az országban. Az, hogy ez igaz, vagy sem, rejtély.
Bécsi szelet: Ha így a végére már nem merjük kimondani az egyértelműt, akkor jól tesszük, mert tényleg nem tradicionális osztrák ételről van szó, hanem velenceiről. Az olasz szakácsok már az 1500-as években kitalálták, hogy kisütik a kenyérmorzsába forgatott húsokat. Ausztriába csak a XIX. század második felében jelent meg a ma ismert bécsi szelet őse.
A mindennapi étellel kapcsolatban a legizgalmasabb kérdés az, hogy az olaszok mivel érték el, hogy a húsaik aranyló bundát kapjanak. A válasz ott van a kérdésben, mert az arany volt a titkos összetevő.
A velencei gazdagok nagyon komoly feladatnak érezték, hogy ország-világ előtt mutogassák a vagyonukat, ezért aranyport hintettek a felszolgált ételekre. 1514-ben egy velencei kalmár aranyos lakomája után a milánói szakácsok nagyon dühösek lettek, ezért feltalálták a szegények aranyát, ami a morzsás panír volt.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Ha egy idegen tájra utazunk, akkor szeretjük megkóstolni az adott területre jellemző ételeket, ám azokkal a fogásokkal már keveset foglalkozunk, amelyek a mindennapi életünk részei. Ilyen hétköznapi finomság a kifli, a palacsinta, vagy a sült krumpli, aminek valószínűleg nem ismerjük az eredetét.A kifli: Létezik egy legenda, amely úgy szól, hogy a croissan valójában nem francia eredetű étel, mert egy osztrák pék találta fel Bécs török ostroma idején. A mítoszt később megcáfolták, mert kiderült, hogy Wendler pékmester egy másik péksüteményt, a kiflit alkotta meg.
A sikertelen ostrom után a kreatív sütőmester úgy döntött, hogy megeteti a város lakosaival a Bécs melletti templomra rövid ideig felhúzott török félholdat. Így született meg a Gipfel (orom, templomcsúcs) szóból a kifli. Persze némi liszt, vaj és kovász is kellett hozzá.
A palacsinta: A kedvenc mindennapi desszertünkről tudjuk, hogy a túrós, a kakaós vagy az ízes-e a kedvencünk, de vajon azzal is tisztában vagyunk, hogy egészen a római időkig nyúlik vissza az eredete? Az első palacsintát még placentának (lepény) nevezték, és kerek kövön sütötték.
Egyes legendák szerint az eredeti palacsinta felforrósított bronzpajzson készült, de ennek ellentmond az, hogy a legionáriusok fapajzsot használtak, ám az szinte biztosra vehető, hogy az eltarthatósága miatt fontos szerepe volt a légiók élelmezésében.
A hétköznapi finomság a római seregeknek köszönhetően jutott el a Kárpát-medencébe, még jó pár száz évvel az előtt, hogy megjelentek volna a honfoglaló magyarok. A palacsinta első magyar nyelvű említése a XVI. századból, egy erdélyi fejedelem udvari főszakácsának szakácskönyvéből származik. Ez az a recept az, ami leírja a zsírban sült palacsinta elkészítésének folyamatát.
Nachos: Ha most rávágta valaki, hogy a napnál is világosabb, hogy egy tradicionális mexikói ételről van szó, akkor csak annyiban van igaza, hogy mexikói finomságról van szó, de egyáltalán nem tradicionális. Az ízletes ropogtatnivalót eredetileg Ignacio Anaya találta fel, amikor a texasi határ közelében dolgozott egy étteremben.A Nachos akkor jött létre, amikor az egyik munkanapon a séf nem ment dolgozni, ezért Ignacio dolga volt, hogy valamiféle ételt adjon az államokból érkező turistáknak. Ignacio rögtönzött, és ebből született meg a nassolnivaló, ami azért kapta a Nachos elnevezést, mert ez az Ignacio becézése.
Sült krumpli: A népszerű köret angol elnevezéséből (frenchfries) arra következtethetünk, hogy francia ételről van szó, ám ez tévedés, mert valójában belga. A népszerű legenda szerint a belgák a sült krumplival helyettesítették a népszerű ételüket, a hirtelen sült apróhalakat, amikor nem volt elég hal az országban. Az, hogy ez igaz, vagy sem, rejtély.
Bécsi szelet: Ha így a végére már nem merjük kimondani az egyértelműt, akkor jól tesszük, mert tényleg nem tradicionális osztrák ételről van szó, hanem velenceiről. Az olasz szakácsok már az 1500-as években kitalálták, hogy kisütik a kenyérmorzsába forgatott húsokat. Ausztriába csak a XIX. század második felében jelent meg a ma ismert bécsi szelet őse.A mindennapi étellel kapcsolatban a legizgalmasabb kérdés az, hogy az olaszok mivel érték el, hogy a húsaik aranyló bundát kapjanak. A válasz ott van a kérdésben, mert az arany volt a titkos összetevő.
A velencei gazdagok nagyon komoly feladatnak érezték, hogy ország-világ előtt mutogassák a vagyonukat, ezért aranyport hintettek a felszolgált ételekre. 1514-ben egy velencei kalmár aranyos lakomája után a milánói szakácsok nagyon dühösek lettek, ezért feltalálták a szegények aranyát, ami a morzsás panír volt.
(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)
Hozzászólások