Elcsépelt ajándékok új köntösben
Használjuk a fantáziánkat, és készítsünk egyedi könyvet, bögrét, sálat, vagy akár plüssjátékot!
A dísztárgyak kivesézése után, muszáj beszélni a többi tipikus karácsonyi ajándékról is, amit kínunkban vásárolunk meg, mert nem tudunk jobbat kitalálni. Ezek közé a közhelyes meglepetések közé tartóznak a könyvek, bögrék, sapkák, sálak, vagy plüssjátékok.
Habár a legegyszerűbb elrohanni a legközelebbi boltba, és az első ilyesmi dolgot megvenni, mégis inkább vegyük elő a fantáziánkat, a kreativitásunkat, és változtassuk egyedivé, az elcsépelt ajándékokat!
Vegyük először a könyveket! Semmi értelme leárazott regényeket vásárolni, főleg akkor, ha fogalmunk sincs, hogy milyen témáról szeret olvasgatni az, akinek ajándékba szánnánk a művet.
[ads1]
Mivel manapság nagyon sokan írunk a saját, és a környezetünk szórakoztatására, verseket, novellákat, regényeket, vagy esetleg festünk, ezért bátran nyomtassuk ki azokat, és pár száz forintért fűzzük össze az oldalakat. A siker biztos, hogy nem marad el, hiszen ez egy igazán személyes, és egyedi ajándék.
A bögrékre és üvegkorsókra kiadott pénz is felesleges kiadás, hiszen mindenkinek van legalább kettő-öt bögréje a konyhaszekrényében. Ám olyan biztos nincs, amit mi magunk díszítettünk ki.
Ha szeretnénk igazán profik lenni, akkor vásároljunk egy gravírozó gépet, ami nem lesz olcsó, hiszen nagyjából 15 ezer forintba kerül, ám ezzel az üvegkorsókat is szépen kidíszíthetjük. Ne ijedjünk meg a gravírozástól, mert elég hozzá némi kézügyesség, türelem, valamint maszk, és védőszemüveg.
Amennyiben nem szeretnénk ezzel bajlódni, de tudunk kötni, akkor készítsünk puha huzatot a pohárra. Akár tépőzáraz filcből, például virágdíszítéssel, is felruházhatjuk a poharat. Döntsünk bármelyik ötlet mellett is, biztos, hogy örülni fog neki az, akinek szánjuk, hiszen egyedi.
Sokszor előfordul, hogy nem csak a távoli rokonok, és ismerősök okoznak fejtörést a karácsonyi ajándék vásárláskor, hanem a közeli rokonok is, mert nem hajlandóak elmondani, hogy mit szeretnének, és csak annyit vetnek oda válaszul az érdeklődésünkre, hogy „Lepj meg!”.
Ilyenkor gondolkodjunk, hogy nincs-e az adott családtagunknak egy olyan pulcsija, amit imád, azonban már nem tudja felvenni, mert kinőtte, ám kidobni biztos, hogy nem fogja. Ha találtunk ilyet, akkor készítsünk belőle párnahuzatot. A ruhadarab így még néhány évig hasznos lesz.
Ügyeljünk arra, hogy a párnahuzat cipzár része, a pulcsi aljánál legyen, mert akkor nem fog felfutni a kötés. A huzat másik felét többször tisztázzuk le, hogy masszív legyen! Amennyiben valamilyen folt van a pulcsin, akkor se adjuk fel az ötletet, hanem készítsünk valamilyen horgolt, vagy filcanyagból készült virágot, vagy hímzést a folt eltakarására.
A kedvenc pulóvert lábszárvédőnek is felhasználhatjuk. Ehhez a ruhadarab ujjára lesz szükségünk. Az egésszel csak annyi a dolgunk, hogy megfelelő hosszúságúra vágjuk azt le. Figyeljünk arra, hogy többször letisztázzuk a levágott felületet, mert a kötésszemek felfutnak. Érdemes kézi varrással felvarrni, hogy rugalmas maradjon.
Ezen az elven készíthetünk zoknit, mamuszt, mivel a levágott ujj részt csak össze kell varrni a talprésznél. Mintának használhatunk egy cipőtalpat, és filcanyagból talprészt is varrhatunk az aljára. Természetesen ezeket is kedvünk szerint díszíthetjük.
A plüss játék is biztos karácsonyi ajándéknak tűnik, ám valójában csak akkor van értelme, ha tudjuk, hogy valamelyik ismerősünk már évek óta vágyik egy plüss farkasra, tigrisre, vagy más állatkára, különben nagyon közhelyes ajándék lesz a plüss.
Vegyünk inkább olcsó, csíkos vagy más mintás térdzoknit, majd rengeteg vattát. A zoknikat varrjuk össze, és tömjük jól meg a vattával. Az eredmény egy hatalmas kígyó lesz. S, hogy ez mire jó? Arra, hogy az, akinek adjuk, az ágya szélére, a fal mellé teheti, hogy ezzel gátolja meg a hideg sugárzását.
A zoknik fejéből készíthetünk stressz labdát, vagy más néven rizslabdát. Ennek a markolászása valóban nyugtatóan hat az ideges emberre.
Az utolsó elcsépelt ajándék a sapka és a sál. Tél van, úgyhogy biztos, hogy mindenkinek van ilyesmije, tehát ne rohanjuk el egy boltba erre költeni!
[ads2]
Inkább vegyünk fonalat, és álljunk neki egyedi sapkát és sálat kötni. Erre elég lesz három-öt órát rászánnunk. Dolgozzunk vastag fonallal, vagy dupla szállal, és használjunk vastag kötőtűt.
A kezdőszemek 40-45 szem között legyen egy sapka esetében, amit vastagabb kötőtűvel és közepes vastagságú fonallal csináljunk. A sálnál a kezdőszem 30-36 szem között legyen, és bátran használjuk a színeket!
Az egyedi készítésű ajándékok mindig a lehető legjobb meglepetések, hiszen azon érződik, hogy sokat foglalkoztunk azzal, hogy örömet szerezzünk azoknak, akiket szeretünk.
Ha esetleg valaki mégis húzná a száját, amiért nem személytelen tárgyat kapott, akkor vele ne törődjünk, hiszen saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt!
(Forrás: bien.hu)

Hozzászólások