Duna House: az Otthon Start bejelentését követően megugrott az ingatlan megtekintések száma

A Duna House hálózatában az Otthon Start bejelentését követően látványosan megugrott az ingatlan megtekintések száma: augusztusban csaknem 54 százalékkal több megtekintés történt, mint júliusban; a megemelkedett érdeklődés az adásvételek számában az év végén jelentkezhet - közölte a Duna House csütörtökön az MTI-vel.A közlemény idézte Szegő Pétert, a Duna House vezető elemzőjét, aki elmondta az Otthon Start indulását megelőző hetekben csúcsosodott ki az érdeklődés, amely az indulás után némileg mérséklődött, de továbbra is jóval magasabb az ilyenkor szokásosnál, ami azt jelzi, hogy a program képes tartósan fenntartani a figyelmet az ingatlanpiacon.

Rámutattak, hogy a júniusi 9908 és a júliusi 9492 adásvételt követően augusztusban csaknem 11 369 tranzakció zárult le. A piaci várakozások alapján fokozatos élénkülésére lehet számítani: az év utolsó hónapjaiban a havi tranzakciószám 12 és 15 ezer között alakulhat, de optimistább előrejelzések szerint elérhet akár 17-19 ezret is.

Szegő Péter a közleményben megjegyezte, fontos látni, hogy az ingatlanpiaci tranzakciók sosem azonnal követik a megemelkedett érdeklődést. A hitelbírálati és szerződéskötési folyamatok több hetet is igénybe vesznek, így a szeptember-októberi ingatlan megtekintések hatása várhatóan novembertől jelenik meg a statisztikákban és a jövő év elejére is áttolódhat. Ezért a tranzakciószámok felfutása időben elnyújtva válik láthatóvá - jegyezte meg a szakember.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com