Duna House: rekordszinten az első lakásvásárlók aránya

A Duna House adatai szerint szeptemberben országos szinten rekordmagas, közel 40 százalékos arányt értek el az első lakásvásárlók.A Duna House azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a mutató Budapesten 39 százalék, vidéken pedig 40 százalék volt, ami nemcsak az év korábbi hónapjaihoz képest jelentős növekedés, hanem az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva is figyelemre méltó, hiszen 2024 szeptemberében Budapesten 24 százalék, vidéken 30 százalék volt ez az arány.

A Duna House szerint a fiatal korosztály aktivitása is látványosan nőtt: a 20-30 éves vevők aránya Budapesten 23 százalék, míg vidéken 17 százalék volt szeptemberben, szemben az egy évvel korábbi 13 százalékos és 15 százalékos értékekkel. Ez azt mutatja, hogy a fiatalabb generáció a támogatási programok és a kedvezőbb hitelfeltételek révén egyre nagyobb számban tud belépni a lakáspiacra - fejtették ki, hozzátéve, hogy a korosztály növekvő súlya különösen a fővárosban szembetűnő, ahol 10 százalékponttal nőtt a jelenlétük egyetlen év alatt.

Közölték azt is, hogy az első lakásvásárlók által kiszemelt ingatlanok átlagára Budapesten 67,2 millió forint, az átlagos alapterület pedig 60 négyzetméter volt szeptemberben, míg vidéken 50 millió forint és 87 négyzetméter jellemezte a tipikus tranzakciókat.

A különbségek jól mutatják a fővárosi kompakt, kisebb lakások iránti erős keresletet, valamint a vidéki piacon jellemző tágasabb, családi jellegű otthonok népszerűségét - írták.

Kiemelték, hogy a szeptemberi adatok egyértelműen jelzik, hogy az Otthon Start Program (OSP) életbe lépése érezhetően élénkítette a fiatalabb korosztály keresletét, a támogatások és a programhoz kapcsolódó kedvezőbb finanszírozási lehetőségek sok háztartás számára most először tették elérhetővé a lakáshoz jutást.

"Az OSP hatására szeptemberben látványosan megugrott az első lakást vásárlók aránya, ami a piaci dinamika egyik legpozitívabb fordulata az elmúlt években. A fiatalok aktivitása kulcsfontosságú a lakáspiac hosszú távú fenntarthatósága szempontjából" - értékelte az adatokat Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője a közlemény alapján.

A Duna House elemzése szerint a szeptemberi rekordarány a támogatások mellett a bizalom visszatérésének is köszönhető: a vevők egyre nagyobb hányada lát reális esélyt arra, hogy saját tulajdonú ingatlanba költözzön. Az év hátralévő hónapjaiban a cég további élénkülést vár az első lakásvásárlók körében, különösen, ha a kedvező finanszírozási környezet fennmarad.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com