Hankó Balázs: a lakbér havi összegénél vagy annál kevesebb törlesztőért saját otthonhoz juthat a fiatal

A fiatalok életkezdése, a fiatalok sikere a családjaink és a nemzetünk sikere- mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden a TV Mokka című műsorában. Hankó Balázs hangsúlyozta: a kormány a kiváló szakképzéssel és felsőoktatással, az egyedülálló munkáshitellel, a 25 év alattiaknak szóló személyijövedelemadó-mentességgel és az induló Otthon Start hitelprogrammal minden téren esélyt ad a fiataloknak.A miniszter ezek mellett említette a CSOK Pluszt, a babaváró támogatást és az édesanyák január 1-től kiteljesedő személyijövedelemadó-mentességét is.

"Egészen kiváló az, ami itt a fiataloknak esélyt és lehetőséget teremt" - jelentette ki.

Hankó Balázs a szeptemberben induló, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású Otthon Start lakáshitelprogramról elmondta: a lakbér havi összegénél vagy annál kevesebb törlesztőért saját otthonhoz juthat a fiatal.

Példaként említette, hogy 20 milliós hitelnél a jelenleg elérhető piaci kamatokhoz képest nagyjából 60 ezer forintot lehet megtakarítani az Otthon Start programmal, a maximális 50 millió forintos hitel esetében ez az összeg 150 ezer forint is lehet havonta.

Éves szinten nézve a 20 milliónál csaknem egymillió forint kamattámogatást biztosít az állam, 50 milliónál pedig 1,7-1,8 milliós éves kamattámogatást.
Megjegyezte: itt - más, a családalapításhoz kötődő lakástámogatásokhoz képest - nem szükséges a gyermekvállalás vagy a házasság. Hozzátette: a 40 év alattiaknál 10 fiatalból négynek van saját otthona, ezért segíti őket ez a lakáshitel.

Hankó Balázs arról is beszélt, hogy harmadik éve több mint 90 ezren nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba, az idei 95 ezer 907-es szám az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije.

Kifejtette: nemcsak a felvettek száma tekinthető sikernek, de az is, hogy minden második hallgató vidéki egyetemen fog tanulni, és hogy a műszaki, mérnöki, informatikai, orvosi, agrárterületre 10-ből hatan nyertek felvételt.

Közölte, idén 74 ezer 156 állami ösztöndíjas felvételizőt vettek fel, ezzel 148 milliárd forint oktatási költséget biztosít az állam. A miniszter azt mondta, a magyar egyetemek nem egymással versenyeznek, kiléptek a nemzetközi versenybe, és ott is eredményesek: 12 magyar egyetem van a legjobb 5 százalékban, egy a legjobb 1 százalékban, három a legjobb 2 százalékban.

A magyar diploma értékes, minimum másfélszeres bérszorzót és azonnali elhelyezkedést biztosít - mondta, hozzátéve, hogy munka mellett is érdemes még diplomát szerezni, ezt mutatja, hogy minden ötödik jelentkező 30 év fölötti volt. Szólt arról, hogy 82, 78 és 74 éves hallgató is tanul a felsőoktatásban.

Kitért rá, hogy egymáshoz igazították a szakképzést és a felsőoktatást: a 8. osztály után tízből hatan mennek szakképzésbe, a fiatalok jelentős része szakmát szerez, és munkáshitel segíti őket az életkezdésben. Idén már 156 szakképző intézménynek van kapcsolata egyetemekkel, a szakképzésből a diák egyből az egyetem folytathatja a tanulást, sőt a szakképzés utolsó éve sokszor kreditet ér, és elszámolható az egyetemen - magyarázta.

Ennek a következménye, hogy 2022-höz, a megújult egyetemi rendszer első felvételijéhez képest 64 százalékkal nőtt a szakképzésből felvettek száma - tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Trükkök, amelyekkel megvédheted a házadat a betörőktől, amíg nyaralsz

Elég néhány dologra odafigyelni, hogy ne legyen baj.

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Hírességek eladó vagy elhagyott kúriái

Sztárok ingatlanjai, amiket még senki sem vett meg.

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

10 dolog, amit a ingatlanosok eltitkolnak az ügyfelek elől

Összegyűjtötték a szakma íratlan szabályait.

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Meddig nőhetnek még az ingatlanárak?

Bár nem tisztünk bonyolult piackutatásokat végezni és elemezni az eredményeket, egy kis betekintést azért mindenképpen szeretnénk nyújtani az érintetteknek – lássuk, milyen tényezőkre érdemes odafigyelni a hajlékbérlés és –vétel során, és hogy mik jellemzik az ingatlanpiac alakulását napjainkban – é

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Ingatlanpiaci körkép: hatalmas különbségek az országon belül

Míg az ország egyik felében szárnyal az ingatlanpiac, addig a másikban gyakorlatilag semmi változásról nem tudnak beszámolni az ingatlanpiaci szakemberek, pedig az eladó ingatlanok kínálatában a kelet...

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Hihetetlen árak az ingatlanpiacon!

Most igazán kedveznek a feltételek az ingatlan vásárláshoz. Azok, akik most kívánnak ingatlant vásárolni, meglepően tapasztalhatják, hogy minden korábbinál kedvezőbb áron juthatnak hozzá jó állapotba...

100% rezsicsökkentés a családiházakban

100% rezsicsökkentés a családiházakban

Akár 100%-kal csökkenti a rezsiköltséget azok számára egy cég, aki a az általuk forgalmazott családiházakat választják otthonuknak. Nem kell megijedni ez nem a kormány legújabb választási ígérete és ...

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

Könnyűszerkezetes házak helyzete és árai

A magyar piacon egyre népszerűbbek a könnyűszerkezetes, vagy másnéven készházak. A könnyűszerkezetes készházak előnyei között a legfontosabb a kiemelten magas energiatakarékosság, a gyors kulcsrakész...

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Napelemes, nulla forint rezsiköltséggel működő családiház 25 millió forintért

Nulla forint rezsiköltséggel üzemelő napelemes családiházakat kínál a kp.hu weboldal egész Európában, megdöbbentően olcsó bekerülési költséggel. Egy 100 m2-es nulla energiás kulcsrakész családiház 25...

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Virtuális iroda: költséghatékony és profi megoldás

Egy-egy cég megítélésében fontos szerep jut annak, hogy irodája mennyire exkluzív irodaházban található meg. Az elegáns, szolgáltatásaiban is kifogástalan környezet egyértelműen arra enged következte...

http://ujhazak.com