Közel tízezer jegy a Forma 1-re ingyen közlekedéssel
Közel 10 ezer kedvezményes jegyet értékesítettek a Forma-1 hétvégi, mogyoródi futamára a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. pénteki közleménye szerint.
A Hungaroring Sport Zrt., a MÁV-Start Zrt., a Volán-társaságok, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint az Ostermann Forma 1 Kft. összefogásával a Forma-1 Magyar Nagydíjra látogatók - a kedvezményes belépők megvásárlása ellenében - térítésmentesen vehetik igénybe az állami tulajdonú MÁV-Start Zrt. és Volán-társaságok járatait - emlékeztet a közlemény.
A felsorolt társaságokban a tulajdonosi jogokat gyakorló MNV Zrt. kezdeményezésével és közreműködésével megvalósuló összefogás az állami társaságok sikeres együttműködésének egy újabb állomása - jegyezte meg a vagyonkezelő.
Tavaly a mogyoródi futam három napja során közel kétszázezren tekintették meg a Magyar GP-t. Abban az évben az MTI korábbi információi szerint külföldön harmincöt százalékkal nőtt a jegyeladás, eközben idehaza ötven százalékkal visszaesett. Az "Egyenesen a Hungaroringre" elnevezésű akciót ennek a helyzetnek az orvoslására indították a cégek: az akció keretében a 9990 forintért megvásárolható belépőjeggyel július 29-én az ország legtávolabbi pontjáról is ingyen elérhető tömegközlekedéssel a Magyar GP. A belépővel ingyenesen lehet majd közlekedni a MÁV és a Volán Társaságok járatain, továbbá a BKK metróin és az Árpád-híd - Mogyoród különjáraton is.
MTI
Hozzászólások