Saját magán mutatta meg a srác, miért nem szabad kánikulában jeges vizet inni

Adam Schaub a saját példáján osztotta meg, miért veszélyes kánikulában hirtelen jeges vizet inni.

A Hawaiin élő srác a vele történteket egy bejegyzésben írta meg.
„A hideg víz jó, de mégis hogy lehet rossz? Nos, tegnap megtudtam” – így kezdi a posztját Adam. A srác 37 fokos kánikulában dolgozott és mivel nagyon melege lett, úgy döntött valami jegessel hűti le magát. Ezért beült a légkondis kocsijába és egymás után megivott két a palack jéghideg vizet.

Az eredmény döbbenetes volt. Adamnak először piros lett az arca és csúnya bőrpír duzzanatok és sebek keletkeztek a szája körül és furcsán érezte magát. Ájulás és émelygés kínozta, majd hányingere lett, a keze és lába pedig bizseregni kezdett, minta valami csipkedte volna.



„Kinyitottam a kocsiajtót, és a következő dolog, amire emlékszem, hogy arccal a földön fekszem, és apám próbál oldalra fektetni. Azt mondta, hogy a szemem fennakadt, és pár percre elvesztettem az eszméletemet” – írja Adam a bejegyzésében.

Adam életét az mentette meg, hogy az apja rátalált és kórházba vitte. Ott derült ki, hogy a fiú súlyos agyfagyást kapott, de még időben tudták kezelni.

Ezt a veszélyes állapotot az okozza, hogy a túl forró és a túl hideg ital a szervezetet sokként éri, ezért lép fel az agyfagyás. Ennek során az agy érhálózata hirtelen kitágul, ez pedig fájdalmat okoz, a test ugyanis így próbálja megvédeni az agyat a lecsökkent hőmérséklettől. A kitáguló erek miatt a koponyán belül a nyomás megnő és erős fejfájás lép fel. Vannak, akik a hideg italt és fagyit jobban bírják, de vannak, akik egyáltalán nem. Az agyfagyás akár ájulást is okozhat és bőrpír, sebek, duzzanatok jelennek meg a testen.



Adam példája alapján a tanulság az, hogy nem szabad hirtelen jeges vizet inni a nagy melegben, bármennyire is csábítónak tűnik az ötlet. Lehet hideg vizet inni, de csak kortyonként és lassan, de ettől is jobb a szobahőmérsékletű víz.

Forrás: nlcafe.hu


Hozzászólások

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Rejtélyesen eltűnt kincsek

Kilenc legendás kincs, amelyet soha senki sem talált meg.

Elhagyatott járműtelepek

Elhagyatott járműtelepek

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb roncstemetőit!

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Nukleáris kémeszköz okozhatott lavinát a Raini falu lakossága szerint

Öt rejtély, amelyre senki sem talál igazi megoldást.

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Több száz törpe él gomba alakú házakban a Törpe Birodalomban

Ismerd meg a világ legextrémebb parkjait!

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Túlélhette a Titanic katasztrófáját a hajó kapitánya

Soha nem találták meg Edward John Smith holttestét.

A világ leghíresebb elveszett kincsei

A világ leghíresebb elveszett kincsei

Azonnali gazdagság vár arra, aki megtalálja például a firenzei gyémántot, Nadir Shah zsákmányát, vagy a Varyagin értékes rakományát.

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

A lámpás szellemével vertek át egy orvost

Nyolc furcsa, olykor megmagyarázhatatlan eset 2020-ból.

Titkok a McDonald’s-ról

Titkok a McDonald’s-ról

Sok fanatikus sem tudja ezeket a dolgokat a világ egyik legnagyobb gyorsétterméről.

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Öt rejtély, amelyet fényképekkel sikerült megoldani

Egy fotó elég volt a titok megfejtéséhez.

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Rendkívül titkok dokumentumok, amelyek sötét titkokat őrizhetnek

Talán soha nem tudja meg a nyilvánosság, hogy valójában mi áll ebben az öt dokumentumban.

http://ujhazak.com