Almába töltött csirkemáj salátaágyon

P1080044Hozzávalók:

  • 30 dkg csirkemáj

  • 10 dkg póréhagyma

  • szárított majoránna

  • vágott petrezselyem

  • 4 alma

  • 1 fej saláta

  • 8 mini paradicsom

  • 6 evőkanál olaj


Elkészítés: Megmossuk alaposan a csirkemájat, majd nagyobb darabokra felvágjuk. A póréhagymát meghámozzuk és vékonyan felszeleteljük. Három evőkanál olajat felforrósítunk és a hagymákat éppen hogy csak megfuttatjuk benne, majd rátesszük a májat és összepirítjuk pár perc alatt, majd fűszerezzük ( só, bors, majoránna, petrezselyem).

Előmelegítsük elő a sütőt 200 fokra. Az almát megmossuk, kalapjával levágjuk, kivágjuk a magját, úgy, hogy az almának csak vékony fala maradjon. Beletesszük a májat, majd 10 percig sütjük.

A salátát megmossuk, felvagdossuk, a paradicsomokat négybe vágjuk. Meglocsoljuk a maradék olajjal, fűszerezzük, és rátesszük az almába töltött májat.

 

Hozzászólások

Gyorsan elkészíthető karácsonyi desszertek

Gyorsan elkészíthető karácsonyi desszertek

Hét isteni édesség azoknak, akik nem akarnak órákat tölteni a konyhában.

Fogyis csirkesaláta

Fogyis csirkesaláta

Sok ember fogyókúrás étele lehet a szuper recept.

Erdélyies vegyes bableves

Erdélyies vegyes bableves

Ilyen finomat még nem ettél, úgyhogy egy kétszer szedős leves.

Szilveszteri kiadós leves recept

Szilveszteri kiadós leves recept

Hogyan készítsük el a Favágó levest?

Ha szereted a bundás kenyeret, ne hagyd ki ezt a receptet

Ha szereted a bundás kenyeret, ne hagyd ki ezt a receptet

Ha a bundás kenyér a kedvenceink közé tartozik, akkor érdemes kipróbálni a következő receptet, mert lehet, hogy már csak így fogod elkészíteni ezt a remek eledelt. Hozzávalók: Egy tepsire való...

Kóstoljuk meg a nyírfacukros paradicsomlekvárt

Kóstoljuk meg a nyírfacukros paradicsomlekvárt

Ha nyitott vagy új ízekre, akkor készíts paradicsomlekvárt nyírfacukorral. Sok vita volt már abból, hogy a paradicsom vajon zöldség, vagy gyümölcs. A dűlőre jutást ebben az ügyben mindenki magában dö...

Kóstoljuk meg a sváb körözöttet

Kóstoljuk meg a sváb körözöttet

A sváb magyar emberek rendkívül szeretetteljesek és részei a magyar társadalomnak már történelmi időktől fogva. A svábok konyhája azonban a magyar gasztronómiának szerves részét képezik. A nosalty.hu...

Juhtúrós gombócos zöldborsóleves

Juhtúrós gombócos zöldborsóleves

A finom levest elkészíthetjük a kertünkben termő zöldborsóból, vagy frissen vásárolt zöldborsóból, illetve még a mirelit is tökéletesen megfelel a célnak. Lényeg a finom leves, amely egy új íz világo...

Hatalmas sikere van a húsvétra ajánlott szalonnás finomságnak

Hatalmas sikere van a húsvétra ajánlott szalonnás finomságnak

Ez a szuper recept hatalmas sikert aratott. Próbáld ki te is! Miért lett ilyen menő a szalonnás finomság? Nos, mert az interneten futótűzként terjedt, akik kipróbálták, nagyon frankónak tartják. Nem ...

Pizzás finomság könnyedén- videó

Pizzás finomság könnyedén- videó

Nincs sok időd, de valami finomságot szeretnél készíteni a családodnak vagy a barátaidnak? Íme egy egyszerű és gyors recept. Ha szereted a pizzát, akkor ez is tetszeni fog nagyon. Hozzávalók: 2 ...

http://ujhazak.com