Irán az iszlám világ összetartását és egységét szorgalmazza az elfogult politikai álláspontok térnyerése helyett - jelentette ki az iráni külügyi szóvivő iszlámábádi látogatása során, az IRNA iráni állami hírügynökségnek adott interjújában.
Az eladott gépkocsik számának csökkenése ellenére is tavaly 48 százalékkal 22,41 milliárd koronára (347,355 milliárd forint) növelte adózás előtti nyereségét a Skoda Auto.
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A vonóhorog gyártással foglalkozó ACPS Automotive Kft. 3,79 milliárd forint összegű vállalati beszállító-lánc fejlesztését a magyar kormány a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében 1,894 milliárd forinttal támogatta.
Egyre nagyobb az erdők szerepe a magyar agráriumban, az ország területének már mintegy 22 százalékát erdő borítja - ismertette Nagy István agrárminiszter kedden a Magyar Bankszövetség Jótett bank - zöld szív programja keretében tartott faültetéssel egybekötött rendezvényén.
Fontos szerepet tud betölteni a jövőben a kutatás és az innováció területén az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem - mondta az innovációs és technológiai miniszter az egyetem fennállásának 20. évfordulóján rendezett keddi ünnepségen.
A magyarok 49 százaléka gondolja azt, hogy a zöld átállás a gazdasági növekedés forrása lesz, szemben az összes uniós polgár körében mért 56 százalékkal - tájékoztatta az Európai Beruházási Bank (EBB) legújabb éghajlati felmérésének részleteiről hétfőn az MTI-t.
A születésed hónapja társított pillangó árulkodik arról, hogy milyen ember vagy.
A Gazdasági Versenyhivatal 22 millió forint bírságot szabott ki a Brightwhite fogfehérítő forgalmazóira, két magyar és két szlovák vállalkozásra, amiért hatósági tiltás ellenére reklámozták a közegészségügyi kockázatokat hordozó termékcsaládot - közölte a GVH az MTI-vel kedden.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A Jordániában menekültként élő üldözött keresztények kézműves termékeit árusító adománybolt nyílt Budapesten.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Több tízezer, a Buda környéki településeken élő ember mindennapjai válnak könnyebbé a Páty és az M1 Sasfészek-tó pihenőhely közötti összekötő út megépítésével - mondta Menczer Tamás a keddi ünnepélyes alapkőletételen.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Minden ötödik kormánypárti szavazó nemmel szavazna Magyarország európai uniós tagságára, míg a megkérdezettek háromnegyede azt gondolja a jogállamisági problémák és a korrupció miatt nem jut uniós forrásokhoz az ország.