Konzultatív szaktestülettől kéri a román kormányfőt ért plágiumvád kivizsgálását az egyik ellenzéki képviselő

A hatályos oktatási törvény alapján alakult romániai konzultatív szaktestülettől, az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácstól (CNATDCU) kérte a Nicolae Ciuca miniszterelnököt ért plágiumvád kivizsgálását Mihai Politeanu.

Bionikus szemimplantátum segítségével érzékeli a vizuális jeleket egy brit nő

Elsőként kapott bionikus szemimplantátumot egy 88 éves nő Nagy-Britanniában, az úttörő eszköz lehetővé teszi, hogy megvakulása óta először észleljen vizuális jeleket.

A Szuverén Máltai Lovagrend kitüntette Azbej Tristant

A Szuverén Máltai Lovagrend a Pro Merito Melitensi kitüntetés parancsnoki keresztjével tüntette ki Azbej Tristant, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárát - közölte a rend budapesti nagykövetsége pénteken az MTI-vel.

Digitális oktatási programot indít a Telekom

Oktatási programjában valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom, azért, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.

Az izraeli főügyész vizsgálatot indít a civilek rendőri megfigyelésének feltárására

Aviháj Mandelblit izraeli főügyész vizsgálatot indíttat a rendőrség ellen, miután sajtójelentések szerint a hatóság feltörte izraeli civilek telefonját, és megfigyelte őket az NSO Group Pegasus nevű kémprogramjával - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál.

AM: jelentős fejlesztés előtt áll az élelmiszeripar

Az élelmiszeripar a leginnovatívabb iparágak közé tartozik, az ágazat szereplői egyre több célzott forrást igényelhetnek a technológiai fejlesztéseikre és az újításokra.

Egy új hipotézis magyarázatot adhat a Föld-szerű bolygók keletkezésére is

Bolygóbölcsők sokaságát hozhatja létre az a fizikai folyamat, amit egy nemzetközi kutatócsoport fedezett fel Regály Zsolt, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos főmunkatársa vezetésével.

Hankó Balázs: számtalan karrierlehetőséget kínál a megújult felsőoktatás

A magyar egyetemek a világ felsőoktatási rangsoraiban jelentősen előre léptek az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően, a megújult felsőoktatás számtalan karrierlehetőséget kínál.

Hat magyar animáció ingyenesen nézhető a FILMIO-n

Hat magyar animációs film, köztük Dargay Attila legendás alkotása, a Lúdas Matyi nézhető ingyenesen péntektől vasárnapig a FILMIO-n, a magyar kultúra napja alkalmából - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-t pénteken.

Csalók élnek vissza a NAV honlapjával

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új honlapjára hasonlító, minden bizonnyal adathalászatra létrehozott "csaló portál" jelent meg az interneten - figyelmeztetett pénteki közleményében a hivatal.

Elhunyt Meat Loaf, a Rocky Horror Picture Show sztárja

Elhunyt Meat Loaf amerikai rockénekes, színész.

A szerzői jog megsértése miatt emeltek vádat egy nő ellen Egerben

A szerzői jog közel egymillió forintos vagyoni hátrányt okozó megsértése miatt emelt vádat egy korábban éveken át Eger belvárosában működő presszó üzemeltetője ellen az Egri Járási Ügyészség.