A kormányzati szektor az előzetes adatok szerint 270,5 milliárd forint többlettel zárta az idei első fél évet, ez a GDP 1,5 százaléka volt, az előző év azonos időszakához képest 183,9 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,0 százalékponttal magasabb - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal
Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Miközben a NATO előrejelzése szerint 2020-ig 60 millió migráns indulhat el Afrikából Európába, a baloldali ellenzék a migrációs probléma létét is tagadja - jelentette ki Kósa Lajos (Fidesz) a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,50 pontos emelkedéssel, 37 192,15 ponton nyitott pénteken.
Az idén augusztusban az ipari termelői árak 2,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
A Századvég vezető kutatója szerint a német választási eredmény sokként érhette Emanuel Macron francia elnököt, aki attól ijedhetett meg, hogy nem tudja majd véghez vinni az Európai Unió reformját célzó centralizációs csomagját.
A vártnál kisebb mértékben bővült a kiskereskedelmi forgalom Németországban augusztusban éves összehasonlításban, havi szinten pedig a remélt növekedés helyett visszaesést mértek.
Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Az elmúlt három évben több mint 250 új tudatmódosító hatású hatóanyag jelent meg a drogpiacon, ami meghaladja a kifejlesztett gyógyszermolekulák számát - jelentette ki Zacher Gábor toxikológus pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.
Szerző: Ancsy
itt:
Ezoterikus hírek
Tudd meg, hogy a skandináv tréfacsináló isten mivel szeretne bosszantani októberben!
Bernd Storck szerint a mostani világbajnoki selejtező sokkal nehezebb volt, mint az Eb-selejtező - a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya erről az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban beszélt.
Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai tőzsdék pénteken, a befektetők figyelme a friss gazdasági adatokra és az amerikai adóreform részleteire irányul.
