Elfogadták az MSZP-Párbeszéd választási megállapodását

Elfogadta az MSZP kongresszusa szombaton a szocialisták és a Párbeszéd megállapodását a 2018-as országgyűlési választásra, amelynek értelmében a két párt közösen indít képviselőjelölteket, közös listán indul és miniszterelnöknek Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd társelnökét ajánlja a választóknak.

Fidesz: Karácsony Gergely valójában Soros miniszterelnök-jelöltje

Soros György miniszterelnök-jelöltjének nevezte Karácsony Gergelyt, az MSZP és a Párbeszéd közös kormányfőjelöltjét a Fidesz frakció szóvivője szombaton az M1 aktuális csatornának.

Szakértő: gyermekeket is radikalizált az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet gyermekeket is radikalizált és felkészített merényletek elkövetésére - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Meghaladta a 342 ezret a névjegyzékbe felvett határon túliak száma

Meghaladta a 342 ezret azoknak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak a száma, akiket névjegyzékbe vettek az áprilisi országgyűlési választásra; a regisztrációra a levélben szavazáshoz van szükség - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adataiból.

Emmi: szerb miniszterekkel tárgyalt Rétvári Bence

Szerb miniszterekkel tárgyalt családtámogatásról, valamint felsőoktatási és kulturális ügyekről a magyar-szerb kormányülés keretében Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára - közölte a tárca pénteken az MTI-vel.

Lázár: 2022-re Magyarország lesz a régió legversenyképesebb országa

A kormány 3 ezer milliárd forintos útépítési és -felújítási programjának 2022-es befejezésekor Magyarország lesz a legversenyképesebb ország a régióban, itt lesz a legtöbb autópálya és négysávos autóút, ami jelentősen bővíti az ország gazdasági lehetőségeit.

Cser-Palkovics: a biztonság alapfeltétele a kiszámítható településfejlesztésnek

A biztonság, amelyet a jelenlegi kormány garantál, fontos feltétele a kiszámítható vidékfejlesztésnek és városüzemeltetésnek.

LMP: újabb törvényre van szükség a devizahitel-károsultak érdekében

Újabb törvény elfogadását tartja szükségesnek az LMP a devizahitel-károsultak megsegítése érdekében, frakcióvezető-helyettesük szerint ugyanis az Orbán-kormány nem oldotta meg a problémát.

Tarlós: a főváros folytatja az egyeztetést mozgássérültekkel az akadálymentesítésről

A főváros folytatja az egyeztetést a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) elnökségével és a kormánnyal az akadálymentesítésről.

Új sípályát és kétüléses felvonót adtak át Eplényben

Mintegy félmilliárd forintos beruházás részeként adtak át új sípályát és új kétüléses felvonót az eplényi síarénában pénteken.

Varga Mihály Szerbia uniós csatlakozását sürgette

Szerbia fontos gazdasági partnere Magyarországnak, mielőbbi uniós csatlakozása pedig elengedhetetlen az európai integráció mélyítéséhez - mondta Varga Mihály Zoran Djordjevic szerb munkaügyi, foglalkoztatásügyi és szociálpolitikai miniszterrel folytatott találkozóján.

Hazatért a Szerbiában és Macedóniában szolgálatot teljesítő rendőrök újabb csoportja

Hazatért Macedóniából harminc, Szerbiából tizenöt rendőr, aki egy hónapig segítette a határok védelmét - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken.