Megkezdte legújabb fémdobozos töltősorának telepítését a Hell Energy Magyarország Kft. szikszói gyárában, az 5 milliárd forintos beruházással több mint duplájára növeli gyártókapacitását az energiaitalt gyártó társaság, és mintegy 70 új munkahelyet teremt a hátrányos helyzetű borsodi régióban.
BUX: 39 006,35 pont, -0,34 százalék záráskor.
Az elnökök napja néven ismert szövetségi ünnep miatt hétfőn nincs kereskedés a New York-i tőzsdén.
Minden idők legnagyobb nyereségét könyvelte el tavaly a román bankszektor, amely elérte az 1,15 milliárd eurót (358 milliárd forint), meghaladva a tíz éve feljegyzett 1,1 milliárd eurós korábbi csúcsot - közölte hétfőn a Digi 24 hírtelevízió, a Profit.ro gazdasági szakportál számításaira alapozva.
A csütörtöki sikertelen egyeztetést követően szombaton ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. és az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezetének (ÉTMOSZ) képviselői Miskolcon - közölte a német tulajdonú cég az MTI-vel.
Mintegy tíz százalékkal nőtt a sertéshúsfogyasztás 2016 óta Magyarországon, egy emberre vetítve most 25 kilogramm körüli az éves fogyasztás - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton Túrkevén, a XII. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozón tartott sajtótájékoztatón.
Mintegy tíz százalékkal nőtt a sertéshúsfogyasztás 2016 óta Magyarországon, éves szinten, egy emberre vetítve most 25 kilogramm körüli a fogyasztás - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton Túrkevén, a XII. Nemzetközi Kevi Böllértalálkozón tartott sajtótájékoztatón.
Nem mennyiségi, hanem minőségi alapon kellene erősíteni a gazdaságot - emelte ki Csath Magdolna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
A Buda-Cash Brókerház felszámolója pénteken pert nyert a Saxo Bank ellen indított perben, a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumán.
Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, miután öt egymást követő kereskedési napon is jelentős nyereségben zártak.
A tervek szerint az év második felében adják be Paks II létesítési engedélyének kérelmét - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár a Hungarian Energy Investors Forum 2018 energetikai konferencián pénteken Budapesten.
Több mint kétmilliárd forintból fejlesztik a Győr és Sopron környéki hulladékgazdálkodási rendszereket - közölték a hulladékgazdálkodási önkormányzati társulások az MTI-vel.