Olaszországban a fiatalkorúak hatvannyolc százaléka nemet mond arra a kérdésre, hogy ha az ország háborúba lépne, elmenne-e katonának - derül ki abból a felmérésből, amelyet a kis- és fiatalkorúakért felelős olasz hatóság kezdeményezett a 14-18 évesek korosztályában.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Megölte korábbi élettársát és súlyosan megsebesítette a nő rokonát a gyanú szerint egy szolgálaton kívüli katona Kaposváron - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn közleményben az MTI-t.
Az Ukrán Nemzeti Gárda megerősítette, hogy hat katona meghalt, tízen pedig megsebesültek egy Szumi megyei lőtér ellen május 20-án végrehajtott légicsapásban, az ügyben belső vizsgálatot indítottak.
Irán javára végzett kémkedés miatt 14 év börtönre ítéltek egy volt brit katonát hétfőn.
Nyolcszáz izraeli katona halt meg a gázai és libanoni fegyveres konfliktus kezdete, tavaly október 7-e óta a harcokban érintett térségekben – közölte az izraeli hadsereg szerdán.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Jelenleg 1677 katona teljesít szolgálatot országosan a védekezésben, és 24 órán belül további 4000-el bővíthető ez a létszám, bárhol, ahol szükséges – mondta a honvédelmi miniszter szerdán a váci Duna-parton.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
Az árhullám okozta megnövekedett feladatok ellátását napról napra nagyobb létszámban segítik a katonák, mostanra mintegy 1400-an vannak a gátakon, de annyi katona megy a gátakra a következő órákban és napokon is, amennyi csak kell - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
Hétfőn elesett négy izraeli katona a Gázai övezet déli részén, Rafahban egy aláaknázott ház felrobbanásakor - tudatta az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője kedden.
Lengyel katonát késelt meg egy, a fehérorosz-lengyel határon átjutni próbáló illegális bevándorló, a sebesültet kórházba szállították, állapota stabil - közölte kedden a lengyel hadsereg műveleti parancsnoksága.
Belehalt sérüléseibe az az amerikai katona, aki vasárnap felgyújtotta magát Izrael nagykövetségénél Washingtonban.
Nagy-Britannia húszezer katonával vesz részt a NATO Steadfast Defender 24 nevű hadgyakorlatán - jelentette be hétfőn a londoni védelmi minisztérium.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek, 18+
Gyermekekről készült pornográf felvételek gyűjtése miatt ítéltek nyolc és fél évre egy katonát - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken az MTI-vel.
