A magyar gazdaság és a magyar munkaerőpiac válságálló, hiszen a háború és az elhibázott szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is tovább nőtt a foglalkoztatottak száma - kommentálta a legfrissebb adatokat pénteki közleményében Czomba Sándor.
Romániában tíz százalékkal, az eddigi 3000 lejről (237 ezer forint) 3300 lejre emelkedik októbertől a bruttó minimálbér a kormány csütörtökön elfogadott határozata alapján.
Az év végére megfordul a trend, és újra várható a reálkereset növekedése Magyarországon, miután az infláció folyamatosan csökken, a keresetek pedig dinamikus növekedést mutatnak - hangsúlyozta Czomba Sándor.
Álláskeresésnél döntő szempont is lehet a munka- és a lakóhely közötti távolság, a magyar dolgozók jellemzően elkerülik az ingázást - derül ki a Profession.hu reprezentatív felmérésből, amit szerdán juttattak el az MTI-nek.
Továbbra is elkötelezett a teljes foglalkoztatás mellett a kormány, amelynek a munkahelyek megvédésén felül kiemelt célja, hogy a reálbérek is emelkedjenek - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Óriási az érdeklődés a nyári diákmunka program iránt, a részvevők száma meghaladta a 28 ezer 200-at a tervezett 26-27 ezerrel szemben - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
A kormány a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is mindent megtesz a munkahelyek megvédése érdekében.
A munkanélküliek száma júniusban 187 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt.
Magyarországon mintegy 60 ezer operátor dolgozik a call centerek valamelyikében; a multik mellett ma már egyre több kkv is kiszervezi a call centerét - közölte pénteken az MTI-vel az United Call Centers Kft. szolgáltató.
A rendszerváltás óta még soha nem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, mint idén júniusban.
A hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerő-keretét az idei harmadik negyedévben, csökkentést 18 százalékuk jelez - közölte a Manpower Magyarország csütörtökön az MTI-vel, munkaerőpiaci előrejelzése alapján.
Tovább erősítette jelenlétét a kelet-közép-európai régióban a Prohuman, amely szerbiai terjeszkedését követően most a szlovén leányvállalatát akarja növekedési pályára állítani - közölte a magyar tulajdonú HR szolgáltató pénteken az MTI-vel.