Négyszeres igényt nyújtottak be az alapkutatásokat támogató OTKA pályázatokon induló kutatók és kutatócsoportok a csaknem 13 milliárd forintnyi keretösszegre.
Több százmilliárd forintból valósulhatnak meg élelmiszeripari és mezőgazdasági fejlesztések a közös agrárpolitika átmeneti évei alatt - mondta az agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött csütörtöki videóüzenetében.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) idén is meghirdette pályázatát a közművelődés területén működő szervezetek által elnyerhető legmagasabb kitüntetésekre, a Minősített Közművelődési Intézmény Címre és a Közművelődési Minőség Díjra.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) olyan javaslatokat küldött a kormánynak, amelyek a veszélyhelyzet végső szakaszában, és annak elmúltával biztosítják a leggyorsabb gazdasági újraindítást - közölte az MKIK az MTI-vel kedden.
Idén még több településre jut el a Térzene Program: az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pályázatára már kis települések önkormányzatai is jelentkezhetnek.
A társasházak távfűtés-korszerűsítési programjában keddtől pályázható a támogatás - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel.
Meghirdette az Ujvári János diplomadíj-pályázatot a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) végzős felsőoktatási hallgatók részére - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
A forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából különleges 5 forintos forgalmi érme emlékváltozatokat bocsát ki 2021. augusztus 1-jén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - közölte a jegybank az MTI-vel csütörtökön.
Nonprofit szervezetek számára indított arculati pályázatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) MOME Movement címmel; a hallgatói kezdeményezésre indított pályázat célja a szervezetek vizuális kommunikációjának a segítése. A jelentkezési határidő március 9-e.
Filmes pályaorientációs rendezvények támogatására írt ki pályázatot a Nemzeti Filmintézet (NFI), hogy elősegítse a középiskolás korosztály eligazodását a mozgóképipar adta széleskörű lehetőségek között - tájékoztatta az NFI szerdán az MTI-t.
Szerző: Ancsy
itt:
Belföldi hírek
A látássérültek mindennapjait, önállóbb életét, munkavállalását megkönnyítő szolgáltatások biztosítására hirdetett pályázatot a kormány a Nemzeti Szociálpolitikai Intézeten keresztül.
Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Ezeregyszáz magyar fiatalnak juthat idén ingyenes InterRail-bérlet az Európai Unió DiscoverEU programja keretében, a pályázat várhatóan októberben nyílik meg - közölte Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője szerdán.