Gyurcsány: itt a küzdelem ideje

Itt van a küzdelem ideje, nem elég morgolódni, nem elég panaszkodni, nem elég suttogva megbotránkozni - mondta a Demokratikus Koalíció március 15. alkalmából tartott pénteki ünnepi megemlékezésén a párt elnöke.

Tóth Bertalan: ma újra a sajtószabadságért kell küzdeni

Az MSZP elnöke szerint csakúgy, mint 1848-ban, most is a sajtószabadságért kell küzdeni Magyarországon, mivel a mai kormányzó pártok mindent megtesznek, hogy ne legyen szabad sajtó.

LMP: szabadságunkat és függetlenségünket ma is kihívások fenyegetik

Az 1848-as hősök rendíthetetlen hite és akarata ma is példát mutat, amikor szabadságunkat és függetlenségünket újabb és újabb kihívások fenyegetik - mondták az LMP társelnökei a párt március 15-ei ünnepi sajtótájékoztatóján, pénteken a budai Várban, Táncsics börtöne előtt.

Politológus: az LMP erodálhatja táborát azzal, hogy összefogott a Jobbikkal

Az LMP erodálhatja főleg budapestiekből álló táborát azzal, hogy összefogott a Jobbikkal a főpolgármester-választáson - mondta Deák Dániel politológus az M1 aktuális csatornán pénteken.

A Jobbik is Puzsér Róbertet támogatja a főpolgármester-választáson

A Jobbik is az LMP által támogatott Puzsér Róbert mellé áll az őszi főpolgármester-választáson; erről írt alá megállapodást a független induló a két párt országos vezetőivel és fővárosi elnökeivel csütörtökön.

Fellebbez a zalai főügyészség az Éjjeli Őrség párt bejegyzése ellen

A Zala Megyei Főügyészség fellebbezést jelentett be az Éjjeli Őrség A Magyar Testvériségért Párt nyilvántartásba vétele miatt, mert megítélése szerint a pártalapítás a bevándorlási adó fizetése alóli kibúvást célozza - tájékoztatta a zalai főügyészség csütörtökön az MTI-t.

Tusk: nyitottnak kell lenni a kiválási határidő hosszú kiterjesztésére

Nyitottnak kell lenniük a bennmaradó tagállamoknak arra, hogy hosszabb időre elhalasszák az Egyesült Királyság európai uniós kiválásának (Brexit) határidejét, amennyiben London ezt szükségesnek találja stratégiája újragondolása érdekében - írta az Európai Tanács elnöke csütörtökön a Twitteren.

Karácsony és Puzsér is hajlandó visszalépni, ha veszít az előválasztáson

A több baloldali párt által támogatott Karácsony Gergely és az LMP által támogatott Puzsér Róbert is hajlandó visszalépni a másik javára, ha veszít a nyárra tervezett főpolgármester-jelölti előválasztáson - derült ki egy a válasz.hu oldal által szervezett beszélgetésen szerdán Budapesten.

A román uniós elnökség folytatja a megállapodás nélküli kilépésre kidolgozott cselekvési terv végrehajtását

Románia folytatja a Nagy Britanniában élő románok és a Romániában élő britek védelmét célzó erőfeszítéseit, az EU soros elnökeként pedig folytatja a megállapodás nélküli Brexit esetére kidolgozott rendkívüli uniós cselekvési terv végrehajtását.

Polt Péter indítványozta Farkas Gergely jobbikos országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését

Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta Farkas Gergely jobbikos országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését egy választási csalás miatt indult ügyben - tudatta a Legfőbb Ügyészség szerdán közleményben az MTI-vel.

A Mi Hazánk járulékkedvezményekkel is segítené a gyermekvállalást

A Mi Hazánk Mozgalom járulékkedvezményekkel, a részmunkaidős foglalkoztatás és a családbarát munkahelyek támogatásával, a bölcsődei férőhelyek bővítésével és a gyermeknevelés költségeire fordítható köztehermentes utalványokkal támogatná a gyermekvállalást.

Gyurcsány: ha a Fidesz marad a néppártban, akkor nem szabad megválasztani Manfred Webert az EB élére

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ha a Fidesz az Európai Néppárt (EPP) tagja marad, akkor májusban nem szabad néppárti jelöltekre szavazni és nem lehet megválasztani Manfred Webert az Európai Bizottság (EB)élére.