Több ezerrel nőhet a szívbetegség és stroke miatt elhunytak száma Nagy-Britanniában a következő évtizedben, ha az ország megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból - állapította meg egy új tanulmány.
A várandósság alatti magas vércukorszint összefügg a 10-14 évesek elhízásával egy új tanulmány szerint.
Neves londoni kutatóintézetek közös, új tanulmánya szerint a következő évtizedben várhatóan jelentős növekedési áldozattal jár a brit gazdaságban Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból (Brexit) akkor is, ha a kilépési folyamat a most elfogadott megállapodás alapján, rendezetten zajlik le.
A különböző közösségi platformokon töltött idő növelheti a depresszió és a magányosság érzését az emberben - derült ki a Facebook, a Snapchat és az Instagram használatát vizsgáló első kísérleti tanulmányból, amelyet a Journal of Social and Clinical Psychology című folyóirat közölt.
A világ gyermeklakosságának nagyjából 93 százaléka szív minden nap az egészségére és a fejlődésére is komoly kockázatot jelentő szennyezett levegőt.
A herpeszvírusok állhatnak az Alzheimer-kór hátterében egy új amerikai kutatás szerint.
Londoni elemzők: háztartásonként ezer fontba kerülhet, ha megszűnik az EU-kereskedelem vámmentessége
Szerző: Vya
itt:
Anglia, világgazdaság
Londoni pénzügyi elemzők szerint minden egyes brit háztartásnak évi ezer fontjába kerülhet, ha a brit EU-tagság megszűnése után vámok jelennek meg az Egyesült Királyság és az Európai Unió jelenleg teljesen vámmentes kereskedelmében.
Nagyobb mértékű élelmiszerpazarlást eredményez a jobb minőségű étrend - mutatták ki amerikai kutatók tanulmányukban, amely szerint az amerikaiak fejenként naponta 422 gramm élelmet dobnak ki.
Szerző: Vya
itt:
Németország, 18+
A német szakemberek úgy vélik, ha a migránsok több lehetőséget kapnak, akkor nem fordulnak a bűnözés felé.
Támogatási szerződést kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálattal egy június végére elkészülő tanulmányról, amely azt vizsgálja meg, hogy a hazai szénvagyonnak milyen szerepe lehet a jövőben a magyar gazdaságban.
Először mérték fel a világ botanikus kertjeit egy nagyszabású tanulmányban, mely megállapította, hogy ezek a gyűjtemények jelentik "a legjobb reményt" a világ veszélyeztetett növényeinek megmentésére.
Szerző: Vya
itt:
Anglia, Színes hírek, 18+
A muszlim intézmények mellett már némelyik állami iskolában is kötelező a fejkendő viselete.
