A Duna sekélyebb szakaszain jelen lévő halállományt vizsgálták az ÖK kutatói
Nappali és éjszakai halászattal vizsgálták a partközeli halállományt az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói a Duna Sződliget és Vác közötti szakaszán. A gyűjtött adatok szerint a vízparthoz közeli élőhelyeken jellemzően a kisnövésű fenéklakó halak, valamint a folyómeder mélyebb részeit, illetve a nyílt vízi élőhelyet kedvelő nagynövésű halak fiatal példányai tartózkodnak..jpg)
Az ökológusok 2022. október 10-én gyűjtöttek adatokat arról, hogy mely fajok választják tartózkodási helyül a sekély partközeli helyeket nappal, illetve éjszaka - tájékoztatta az ELKH az MTI-t kedden. A halak különböző élőhelyeket használhatnak a szaporodáshoz, a táplálkozáshoz, a pihenéshez és a teleléshez. Így például egyes halak a szaporodási időszakban a folyóban vándorolva keresnek ívásra alkalmas helyeket. A Dunában ilyenek például a paducok, amelyek a szaporodáskor akár több kilométert is felúsznak a folyóban megfelelő ívóhelyet keresve.
A halak azonban nem csupán ilyen nagy távolságokat járhatnak be élőhelyeik között.
A közlemény szerint az ÖK munkatársai a part menti halászatok során összesen 15 halfajt azonosítottak. Közülük a balin, a halványfoltú küllő, a leánykoncér és a selymes durbincs nemzetközileg is kiemelt jelentőségű, az Európai Unióban az úgynevezett Natura 2000-es fajok közé tartoznak, az utóbbi három hazai védettség alatt is áll. A leánykoncér és a selymes durbincs pedig a Duna vízrendszerének őshonos fajai, ezek ma sem élnek máshol, csak a Duna vízgyűjtőjén, ahol a törzsfejlődés során kialakultak.
Mint írták, a kutatás megerősítette, hogy az említett "kincsek" mellett olyan halak is használják a Duna vízparthoz közeli sekélyebb élőhelyeit, amelyeknek eredeti hazája nem a Kárpát-medence, így nálunk idegenhonosak. Ilyenek a fenéklakó gébfélék közé tartozó fajok, amelyek a Fekete-tenger környéki félsós vizek és a tengerbe érkező folyók torkolatainak, köztük a Duna-deltának is a lakói.
A halászatok során a kutatók öt ilyen hazánkban idegenhonosnak számító gébfajt fogtak: csupasztorkú gébet, feketeszájú gébet, folyami gébet, Kessler-gébet és tarka gébet. A kifogott példányok 54 százaléka az éjszakai, 46 százaléka pedig a nappali mintavétel során került elő, mintegy háromnegyedüket az idegenhonos gébek adták.
Az egyetlen kifogott pontyivadék, valamint a tarka gébek csak nappal, míg a kősüllő, a leánykoncér, a paduc, a süllő és a szilvaorrú keszeg pedig csak éjszaka kerültek kézre. A balin, a csupasztorkú géb, a feketeszájú géb, a folyami géb, a halványfoltú küllő, a Kessler-géb, a selymes durbincs és a szélhajtó küsz pedig a nappali és az éjszakai fogásokban egyaránt szerepeltek. A legkisebb kifogott hal, egy feketeszájú géb testhossza csupán 14 milliméter, míg a legnagyobbé, egy fiatal süllőé 198 milliméter volt.
A gyűjtött adatok szerint a sekély partközelben jellemzően a kisnövésű fenéklakó halak - például a halványfoltú küllő és a gébek -, valamint a folyómeder mélyebb részeit, illetve a nyílt vízi élőhelyet kedvelő nagynövésű halak - mint például a süllő és a szélhajtó küsz - fiatal példányai tartózkodnak. Hét faj esetében mutatkozott különbség a napszakok között, ezek tehát vagy csak nappal, vagy csak éjszaka voltak jelen a mintákban.
Ezenkívül a halegyedek száma az éjszakai fogásoknál valamivel többnek bizonyult, mint a nappalinál. A napszakok közötti adatok eltérésének oka a fajok napszakos aktivitásbeli különbségeiben keresendő. Egyes fajok többnyire nappal táplálkoznak és éjszaka pihennek, mint például a jellemzően nappali ragadozó balin. Ezzel szemben vannak olyan fajok, amelyek éppen fordítva aktívak, tehát inkább éjszaka táplálkoznak, nappal pedig pihennek. Ilyen például a jellemzően inkább szürkületi és éjjeli ragadozó, a süllő.
A közlemény szerint a kutatók folytatják a vizsgálatokat, és a jövőbeli eredményektől mélyebb ismereteket várnak arra vonatkozóan, milyen halak, mikor és miért tartózkodnak a partközeli élőhelyeken.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások