Az anyától ered a férfiak kopaszsága

Tíz személyes tulajdonság, amit valójában a szüleinktől örököltünk. Hiába hangoztatjuk azt, hogy semmiben sem hasonlítunk az anyánkra és az apánkra, mert valójában minden fizikai tulajdonságunkat a vér szerinti szüleinktől örököltük, így azt a tízet is, amelyet alább megismerhetünk.

A férfiak kopaszsága az anyától ered: Az X kromoszómához kapcsolódik az a gén, ami a kopaszságért felelős, tehát ezt az édesanyjuktól öröklik a férfiak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az uraknak mostantól az anyjukat kell hibáztatniuk, mert valójában más, az apától örökölt, géneknek is szerepe van abban, hogy kihullik-e a férfiak haja. Ezen kívül a környezeti tényezőknek is szerepe van a kopaszodásban.

Laktóz intolerancia: A felnőttek 65 százaléka nem tudja megemészteni a laktózt, tehát a tejcukrot. Ennek oka egy gén. Amikor még kicsi az ember, akkor tejre van szüksége a túléléshez, emiatt a szervezetben létrejön egy enzim, ami képes megemészteni a laktózt.

Ahogy a gyerek növekszik, úgy gyakran egyre kevésbé tudja megemészteni a tejcukrot.

Az embereknek csak egy bizonyos része képes arra, hogy bármelyik életkorban megeméssze a tejcukrot.

Népszerűség: Valószínűleg ez a legmegdöbbentőbb örökölt tulajdonság, hiszen mind azt hisszük, hogy rajtunk múlik a népszerűségünk, ám a Harvard kutatói hosszú vizsgálatok után arra jöttek rá, hogy a genetika befolyásolja a népszerűséget.

A tudósok úgy gondolják, hogy az emberiség kezdetén azok, akik értékes információval rendelkeztek arról, hogy hol van táplálékforrás, illetve milyen veszély leselkedik a csoportra, azok elnyerték a csoport tagjainak figyelmét.

Az akkor népszerű emberek ezt géneken keresztül adták tovább az utódaiknak. Ezt azok a személyek örökölték meg, akik népszerűbbek a társaiknál, és akikkel sokan akarnak barátkozni. Az, hogy ez pontosan hogyan történhetett, egyelőre rejtély, de talán a jövőbeli kutatások megtalálják a választ. Örökölt-cukorbetegség fiatal korban: Jellemzően idősebb korban alakul ki a kettes típusú cukorbetegség, de néha az aktív életmódot folytató serdülőkorú gyerekek és fiatalok esetében is előfordul. Fiatalkorban ez az örökölt-cukorbetegség, ami egy genetikai mutáció eredménye, de a rossz táplálkozásnak is köze lehet hozzá.

Magas koleszterinszint: Sokan úgy gondolják, hogy a koleszterinnek ahhoz van köze, hogy mit eszünk, ezért a hosszú élet reményében, sok zöldséget és gyümölcsöt kell fogyasztani, ám ez nem mindig van így.

Előfordulhat, hogy a magas koleszterinszint nem az életmódon múlik, hanem a génektől függ. Nagyjából 500 emberből 1-nél jelentkezik az a genetikai mutáció, amely miatt a koleszterin felhalmozódik a vérben. Az ilyen személyek esetében mindegy, hogy mennyire helyes a táplálkozásuk, mert magas lesz a koleszterinszintjük.

Rövidlátás: A génektől függ a rövidlátás, ezért abban az esetben, ha mind a két szülő rövidlátó, akkor 50 százaléka van annak, hogy a gyerek később rövidlátó lesz. A tudósok szerint nem magyarázható minden a genetikával, ugyanis azok, akik kevesebb időt töltenek számítógép előtt, és kevésbé erőltetik meg a szemüket, kisebb eséllyel lesznek rövidlátók.

Kávéimádat: Egyértelműen a gének a felelősek azért, ha sok kávét iszunk. A tudósok összehasonlító kutatásokat végeztek a nem kávézó és a kávérajongó emberek között. A vizsgálatok eredménye szerint a nem kávézó csoport tagjainál a koffein sokkal lassabban szívódott fel, emiatt ők nem igényelték a kávét ahhoz, hogy energiával töltődjenek fel.

Színvakság, az anyától ered: Akik nem tudják megkülönböztetni a színeket, azoknak tudniuk kell, hogy ezért is a gének a felelősek. A színvakságot általában a fiúk öröklik az édesanyjuktól, ugyanis a statisztika szerint több a férfi színvak, mint a nő.

Ennek oka az, hogy az anyától örökölt X kromoszómán valamilyen génhiba keletkezett, ezt pedig nem tudja orvosolni az apától kapott „sürgősségi X kromoszóma”. Az a képesség, hogy autót vezessünk: A tudósok már korábban gyanították, hogy nincs meg mindenkiben az a veleszületett képesség, hogy autót vezessen. Természetesen a szabályokat bárki megtanulhatja, ahogy a teszteken is átmehet, de az már bizonyos génektől függ, hogy hogyan reagálunk a vészhelyzetben, mennyire gyors a reakcióidőnk, de még a memóriánk működése sem mindegy.

A tudósok szerint elképzelhető, hogy egyáltalán nem jó ötlet, ha volán mögé ülünk. Ha zaklatottak vagyunk, amikor vezetünk, akkor azzal megnöveljük annak az esélyét, hogy balesetet okozunk. A tudósok szerint mindezt 30 százalékban a gének határozzák meg.

Iskolai sikerek: Amikor az anyukánk összeszidott, mert nem teljesítettünk elég jól az iskolában, és azt vágta a fejünkhöz, hogy ő jobb tanuló volt, akkor nem tévedett, mert a tudósok szerint az iskolai sikereink 55 százalékban a gének eredménye.

A kutatások eredménye szerint ezer gén felel azért, hogy az ember hogyan teljesít az iskolában. Ha tehát a szülők kiváló tanulók voltak, akkor nagy a valószínűsége, hogy a gyerek is remekül fog teljesíteni.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Környezetvédelmi problémákat okoznak a karácsonyfák?

Ünnepi tévhitek és az igazság.

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták szegedi kutatók

A vírusok és gazdaszervezetek kölcsönhatásának eddig ismeretlen elemét vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, kimutatták, hogy bizonyos vírusmutációk az immunrendszer munkáját segítik - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet honlapján.

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

A Hold és a Szaturnusz különleges együttállásban lesz szombat éjjel

Különleges égi jelenséget lehet megfigyelni szombat éjjel, amikor szabad szemmel is látható közelségbe kerül majd a Hold és a Szaturnusz - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Új típusú molekuláris szerkezet kifejlesztéséért három tudós kapja idén a kémiai Nobel-díjat

Kitagava Szuszumu japán, Richard Robson brit és Omar M. Yaghi jordániai születésű amerikai tudós kapja a fémorganikus térhálók kifejlesztésében elért eredményeiért az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Két amerikai és egy japán tudós kapja idén az orvosi-élettani Nobel-díjat

Mary E. Brunkow és Fred Ramsdell amerikai, valamint Szakagucsi Simon japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a perifériás immuntoleranciával kapcsolatos felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

A héten jelentik be a Nobel-díjak nyerteseit

Október 6. és 13. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat.

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Ig Nobelt kaptak az olasz kutató, akik rájöttek, hogy hogyan lehet a cacio e pepe szószt igazán krémessé tenni

Az olasz Max Planck Intézet, a Barcelonai Egyetem és az Osztrák Tudományos és Technológiai Intézet kutatói együtt fejtették meg a titkot.

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken lesz az év egyetlen bolygófedése

Pénteken napközben lesz az év egyetlen hazánkból megfigyelhető bolygófedése, a különleges jelenség során a Hold vékony sarlója eltakarja majd a Vénuszt - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t kedden.

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá egy új tanulmány szerint

Mintegy kétmilliárd év alatt változott a Föld légköre oxigénszegényből oxigéngazdaggá - állapította meg egy nemzetközi tudóscsoport tanulmánya, amely a Nature folyóiratban jelent meg.

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta Kapu Tibor az űrkapszulát

Elhagyta az Axiom-4 küldetés legénysége, köztük Kapu Tibor magyar kutatóűrhajós a SpaceX Dragon űrkapszulát, amely magyar idő szerint kedden 11 óra 31 perckor szállt le Kalifornia partjainál.

http://ujhazak.com