Vak anyák gyermekei más kommunikációs módokat tanulnak
Egy szerető pillantás megerősíti a köteléket szülő és gyermeke között, valamint olyan szociális készségeket épít, amelyek egy életen át tartanak. De mi van akkor, ha az anya vak? Egy új tanulmány szerint a vak anyák gyermekei egészséges kommunikációs készségeket fejlesztenek ki, sőt egyes esetekben még felül is múlják a látó szülők gyermekeit.
Atsushi Senju kognitív fejlődésneurológus, a Londoni Egyetem munkatársa szerint a szemkontaktus a kommunikáció egy legfontosabb aspektusa. Az autista emberek természetszerűleg nem teremtenek szemkontaktust s feldúlttá válnak, ha erre kérik őket. Azok a gyermekek, akiknél a szemtől szembeni kontaktus drasztikusan csökkent - olyanok, akiket súlyosan elhanyagolnak, árvaházba adtak illetve a vakon született gyermekek - valószínű, hogy olyan autisztikus vonásokat mutatnak, mint a kapcsolat létesítésére való képtelenség, hiperaktivitás és a megismerőképesség értékvesztettsége.
Annak érdekében, hogy kiderítsék, mennyiben játszik szerepet a szemkontaktus a a normális kommunikációs készségek kialakításában, Senju és kollégái olyan kisgyermekeket választottak a kutatás alanyául, akik elsődleges gondviselője - vagyis az édesanya - vak. Ezek a gyerekek olyan a szeretet kifejezésére használt jelzéseket tanultak meg, mint az érintés és a beszéd. Ugyanakkor ezek az anyák képtelenek voltak követni gyermekeik pillantását és viszont, emiatt azonban a gyermekek nem tanulhatták meg a szemkontaktus kommunikációban játszott rendkívül fontos szerepét.
A tanulmány során azonban a kutatók arra jöttek rá, hogy a gyermekeknek nincs szükségük különösebb segítségre, hogy normális módon fejlődjenek. Senju és kollégái 5 olyan gyermek kommunikációs képességeit vizsgálta 6 és 47 hónapos koruk között, akik vak anyától születtek. A gyerekek a koruknak megfelelő feladatokat kaptak, úgy mint egy videón látható nő tekintetének követése illetve mimikájának megfigyelése, majd ugyanezt megismételték egy valóban jelen lévő nővel is. Az ismeretlen felnőttekkel való játék során a gyermekek lehetséges autisztikus hajlamait is vizsgálták: reagálnak-e felnőtt mosolyára, fenntartják-e a szemkontaktust illetve hogy képesek-e a figyelmüket egy dologra összpontosítani. Ezenkívül a kutatók időről időre értékelték a gyerekek nyelvi, vizuális és motorikus képességeit is.
Amikor a kutatók összehasonlították ezeknek a gyerekeknek az eredményeit a látó szülők gyerekeinek eredményeivel, s úgy találták, hogy egyformán jól teljesített mindkét csapat. Sőt, úgy tűnt, hogy azok a gyerekek, akik vak édesanyától tanulták a kommunikációt, még némi előnyre is szert tettek. A kutatók azt figyelték ugyanis meg, hogy a kisgyermekek kevésbé irányították tekintetüket az édesanya felé, mint más, rendes látással rendelkező felnőttek irányába. Ebből arra lehet következtetni, hogy már egész korán megtanulják, hogy az idegenek más módon kommunikálnak, mint saját szülőjük.
A 12-15 hónapos, vak szülővel rendelkező kicsik sokkal verbálisabbak voltak látó szülőkkel rendelkező társaiknál, ezenkívül jellemzően jobban teljesítettek az olyan fejlődést vizsgáló teszteken, mint például az elrejtett játék helyére való emlékezés.
Senju szerint ezeknek a gyerekeknek a képességei nagyon hasonlóak azokhoz, akik kétnyelvű családban nevelkednek: miután szükségszerűen folyamatosan váltogatniuk kell a kommunikációs formákat, valószínű, hogy ez pozitív hatással van a szociális készségek fejlődésére is. Az eredmények alapján a neurológus szerint állítható, hogy a kisgyermekek nem csupán passzív módon utánozzák a felnőttek kifejezéseit, hanem aktívan tanulnak és képesek váltani a kommunikációs formák között annak érdekében, hogy az minél hatékonyabb legyen.
A szakemberek szerint a vak szülők gyermekei azt a fontos dolgot tanulják meg már kora gyermekkorban, hogy mindenki máshogyan reagál. Mindazonáltal a gyermekeknek szeretetre, figyelemre és kommunikációra vágynak. Kétségtelen, hogy mindezt ugyanúgy megkaphatják egy vak szülőtől, habár a kommunikációs módok különbözhetnek a megszokottól. Mindez figyelemreméltó módon demonstrálja az gyermekek rendkívüli alkalmazkodóképességét.
Forrás: www.wired.com
Atsushi Senju kognitív fejlődésneurológus, a Londoni Egyetem munkatársa szerint a szemkontaktus a kommunikáció egy legfontosabb aspektusa. Az autista emberek természetszerűleg nem teremtenek szemkontaktust s feldúlttá válnak, ha erre kérik őket. Azok a gyermekek, akiknél a szemtől szembeni kontaktus drasztikusan csökkent - olyanok, akiket súlyosan elhanyagolnak, árvaházba adtak illetve a vakon született gyermekek - valószínű, hogy olyan autisztikus vonásokat mutatnak, mint a kapcsolat létesítésére való képtelenség, hiperaktivitás és a megismerőképesség értékvesztettsége.
Annak érdekében, hogy kiderítsék, mennyiben játszik szerepet a szemkontaktus a a normális kommunikációs készségek kialakításában, Senju és kollégái olyan kisgyermekeket választottak a kutatás alanyául, akik elsődleges gondviselője - vagyis az édesanya - vak. Ezek a gyerekek olyan a szeretet kifejezésére használt jelzéseket tanultak meg, mint az érintés és a beszéd. Ugyanakkor ezek az anyák képtelenek voltak követni gyermekeik pillantását és viszont, emiatt azonban a gyermekek nem tanulhatták meg a szemkontaktus kommunikációban játszott rendkívül fontos szerepét.
A tanulmány során azonban a kutatók arra jöttek rá, hogy a gyermekeknek nincs szükségük különösebb segítségre, hogy normális módon fejlődjenek. Senju és kollégái 5 olyan gyermek kommunikációs képességeit vizsgálta 6 és 47 hónapos koruk között, akik vak anyától születtek. A gyerekek a koruknak megfelelő feladatokat kaptak, úgy mint egy videón látható nő tekintetének követése illetve mimikájának megfigyelése, majd ugyanezt megismételték egy valóban jelen lévő nővel is. Az ismeretlen felnőttekkel való játék során a gyermekek lehetséges autisztikus hajlamait is vizsgálták: reagálnak-e felnőtt mosolyára, fenntartják-e a szemkontaktust illetve hogy képesek-e a figyelmüket egy dologra összpontosítani. Ezenkívül a kutatók időről időre értékelték a gyerekek nyelvi, vizuális és motorikus képességeit is.
Amikor a kutatók összehasonlították ezeknek a gyerekeknek az eredményeit a látó szülők gyerekeinek eredményeivel, s úgy találták, hogy egyformán jól teljesített mindkét csapat. Sőt, úgy tűnt, hogy azok a gyerekek, akik vak édesanyától tanulták a kommunikációt, még némi előnyre is szert tettek. A kutatók azt figyelték ugyanis meg, hogy a kisgyermekek kevésbé irányították tekintetüket az édesanya felé, mint más, rendes látással rendelkező felnőttek irányába. Ebből arra lehet következtetni, hogy már egész korán megtanulják, hogy az idegenek más módon kommunikálnak, mint saját szülőjük.
A 12-15 hónapos, vak szülővel rendelkező kicsik sokkal verbálisabbak voltak látó szülőkkel rendelkező társaiknál, ezenkívül jellemzően jobban teljesítettek az olyan fejlődést vizsgáló teszteken, mint például az elrejtett játék helyére való emlékezés.
Senju szerint ezeknek a gyerekeknek a képességei nagyon hasonlóak azokhoz, akik kétnyelvű családban nevelkednek: miután szükségszerűen folyamatosan váltogatniuk kell a kommunikációs formákat, valószínű, hogy ez pozitív hatással van a szociális készségek fejlődésére is. Az eredmények alapján a neurológus szerint állítható, hogy a kisgyermekek nem csupán passzív módon utánozzák a felnőttek kifejezéseit, hanem aktívan tanulnak és képesek váltani a kommunikációs formák között annak érdekében, hogy az minél hatékonyabb legyen.
A szakemberek szerint a vak szülők gyermekei azt a fontos dolgot tanulják meg már kora gyermekkorban, hogy mindenki máshogyan reagál. Mindazonáltal a gyermekeknek szeretetre, figyelemre és kommunikációra vágynak. Kétségtelen, hogy mindezt ugyanúgy megkaphatják egy vak szülőtől, habár a kommunikációs módok különbözhetnek a megszokottól. Mindez figyelemreméltó módon demonstrálja az gyermekek rendkívüli alkalmazkodóképességét.
Forrás: www.wired.com
Hozzászólások