A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását.Az egyházfő a Szent Péter-bazilikában bemutatott misét a főoltárnál, ülve követte és felolvasta homíliája teljes szövegét. Legutóbb, virágvasárnap nem mondott beszédet, amely helyett csendben imádkozott. A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misén bíborosok és püspökök koncelebráltak.

Nagycsütörtöki homíliájában a pápa szokás szerint a papi hivatásról beszél.
    

A katolikus egyházfő Róma püspökeként megszentelte a szentségek kiszolgáltatásakor használt szent olajat: a bérmáláskor használt krizmát, valamint a keresztelendők és betegek olaját. A püspök és az egyházmegye papsága megújította papi ígéretét. Délután az utolsó vacsora emlékére a lábmosás szertartása elevenedik fel. Ferenc pápa a római Rebibbia börtön női szárnyát keresi fel.
    

Elődeivel ellentétben Ferenc pápa nem paptársai lábát szokta megmosni, hanem megválasztása óta minden évben más helyszínt keres fel. Kivételt egyedül a pandémia időszaka jelentett. Az utóbbi 11 évben nagycsütörtökön járt kórházban, idősotthonban, migránsközpontban, de legtöbbször börtönben: 2015-ben a római Rebibbia börtönben, 2017-ben Paliano börtönében, 2018-ban a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönben, 2019-ben Velletri börtönében, 2022-ben pedig a kikötőváros Civitavecchia börtönébe látogatott, ahol az ötszáz rabból tizenkettőnek mosta meg a lábát. 2013-ban és tavaly a fiatalkorúaknak fenntartott Casal del Marmo börtönében volt.
    

A szertartás nem nyilvános, de a Vatikán interneten egyenesben közvetíti. Nagycsütörtökön "érkeznek meg" Rómába a világ templomaiban elnémult harangok. Nagypéntek délután a Szent Péter-bazilikában az Úr szenvedésének liturgiája zajlik, este a Colosseumnál tartják a hagyományos Via Crucis keresztúti ájtatosságot. Ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa írta meg a keresztutat kísérő meditációk szövegét, amelyet pénteken hoznak nyilvánosságra. Akkor derül ki, hogy ki viszi a keresztet a különböző állomásokon. Nagyszombaton este fél 8-tól a pápa húsvéti virrasztást vezet a vatikáni bazilikában.
    

Húsvétvasárnap délelőtt az egyházfő misét mutat be a Szent Péter téren. Ferenc pápa délben olasz nyelvű húsvéti üzenetet mond, melynek hagyományos témája a béke. Végül Urbi et Orbi áldást ad Róma városára és a világra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com