A pápa szerint nem összeegyeztethetetlen az evolúció a katolikus tanításokkal

A világ keletkezéséről szóló tudományos magyarázatok nem zárják ki Isten teremtésben játszott szerepét.evogodFerenc pápa szokatlan kijelentést tett a katolikus egyház székhelyén ülésező és a Szentszék által fenntartott Pápai Tudományos Akadémia ülésén, amikor tegnap elmondta, hogy az ősrobbanás elmélete, amely szerint a világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtt jött létre, és az a felfogás, ami alapján a földi élet az evolúció révén keresztül alakult ki, nem összeegyeztethetetlen a teremtésről szóló katolikus tanításokkal.

A katolikus egyházfő vélemény szerint a világot nem a káosz teremtette, és az eredetét nem valami másra kell visszavezetni, mert a teremtés közvetlenül egy felsőbb vezérlő elvből történt, amely a szeretet segítségével alkot. Mindemellett az ősrobbanás nem ellentétes az isteni teremtés elméletével, hiszen az evolúció arról szól, hogy azok a lények fejlődtek tovább, amelyeket korábban megteremtettek.

A katolikus egyház korábban hevesen elítélte az olyan tudományos elméleteket, amelyek mást mondanak a teremtésről, mint a Biblia. A Vatikán egyik legismertebb ítélete az volt a történelemben, amikor azt követelték Galileo Galilei ismert asztronómustól, hogy vonja vissza azt az állítását, amely szerint a Föld kering a Nap körül.

Azóta, az ítélet óta, azonban sok-sok év eltelt, és ma már a Szentszék arra törekszik, hogy ne a tudomány ellenségeként tekintsenek rá. Ferenc pápa kijelentése pedig besorolható az elődjei megjegyzései sorába.

Az 1950-es években XII. Pius pápa az evolúciót az emberi fejlődés magyarázatául adott, igazolható tudományos megközelítésnek nevezte. Ezt ismételte meg 1996-ban II. János Pál pápa.

2011-ben XVI. Benedek pápa azt mondta, hogy az emberek és a világ eredetét és fejlődését magyarázó tudományos elméletek nem ellentétesek a vallással, ám nagyon sok kérdést megválaszolatlanul hagynak.

(Forrás: atv.hu)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com