Azbej Tristan: módosult a Hungary Helps Programról szóló törvény

Változott a Hungary Helps Programról szóló törvény január 1-jétől, így a jövőben a magyar szerepvállalás még erősebb lesz - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.Azbej Tristan elmondta, hogy a módosítás révén Magyarország nemcsak humanitárius támogatást nyújt, hanem a gazdasági fejlesztés és a béketeremtés eszközeivel is segítséget tud adni. Ezzel a magyar szerepvállalás még erősebb lesz, Magyarország jobban tudja érvényesíteni a keresztény szolidaritást, valamint azt az elvet, hogy nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van - jelentette ki, kiemelve: emberiességi kötelesség az életmentő segítség biztosítása az üldözötteknek.
    

Az államtitkár közlése szerint mára a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása lett, évről évre mintegy ötezer embert gyilkolnak meg azért, mert Krisztust követi. Hozzátette: a támadások jelentős része, mintegy 80 százaléka Nigériában történik. Karácsonykor az afrikai országban "dzsihadista, iszlamista eszméket valló pásztortörzsek" 20 keresztény települést támadtak meg és mintegy 200 keresztényt lemészároltak. A felvételek szerint tudatosan a karácsonyi istentiszteletekre időzítették támadásokat, amelyek mögött a dzsihadista iszlamista motiváció áll - mondta Azbej Tristan.
    

Kitért arra is, hogy a nyugati sajtóban csak kevesen számoltak be az eseményekről, és azokat úgy állították be, mint pásztortörzsek földművelő falvak elleni támadását. Arról nem beszélnek, hogy a hírek szerint az Al-Kaida iszlamista terrorszervezet által felfegyverzett és kiképzett dzsihadista törzsek állhatnak a keresztény embereket, közösségeket ért támadás mögött - mondta.
    

Fontos, hogy megtörjük a közömbösséget, a hallgatást, a tagadást, és kimondjuk, hogy itt keresztényüldözésről van szó - emelte ki az államtitkár. Az iszlamista terrorizmus már Európában is megjelent - hívta fel a figyelmet Azbej Tristan. Mint mondta, a híradások szerint Németországan tervezetek támadásokat, de azok végrehajtását a hatóságok meg tudtak akadályozni.
    

Emlékeztetett arra, hogy tavasszal Spanyolországban támadott meg egy iszlamista merénylő egy katolikus templomot, ahol megölt egy sekrestyést és súlyosan megsebesített egy papot. A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a keresztények elleni támadások a keresztény ünnepek idején megsokszorozódnak. Véleménye szerint ennek egyik oka az iszlamista keresztényellenesség, a másik oka pedig a Nyugat-Európában terjedő liberális keresztényellenes ideológia, amely a liberális a kereszténységet elnyomónak, üldözőnek állítja be.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com