Ellentmondásos pápa a globális terrorizmusról!

ISIS – Ferenc pápa szerint az Iszlám állam terroristái beszivároghatnak a menekültek közé.


Valódi veszélynek számít, hogy az ISIS terroristái beszivárognak Európába a menekültek közé ékelődve. Erről a római pápa is beszél egy portugál rádió nyilatkozatában.

Ebben a nyilatkozatban Ferenc pápa nem tagadja azt, hogy akár Róma is veszélyben lehet.

Vatikán - Svatopetrské námìstí - bazilika sv. Petra, papež Jan Pavel II. - úmrtí, ostatky - fronta

„Az igazság az, hogy csak 250 kilométerre Szicília partjaitól van egy hihetetlenül kegyetlen terroristacsoport. Így fennáll a beszivárgás veszélye, ez igaz”  - nyilatkozta Ferenc pápa a portugál Radio Renascencának.

Az ISIS korábban leszögezte, hogy ki fogja tűzni kalifátusa zászlaját a Szent Péter Bazilika tetejére.

Ferenc pápa kijelentette, hogy nem mondta senki azt, hogy Róma védve van a fenyegetettségtől.

Ezzel egy időben Ferenc pápa továbbra is menekültek befogadására szólította fel a katolikus vallásúakat.

A vallás és hit közt nagy a szakadék. Minden bizonnyal a pápa is bevetné titkos fekete seregét, ha fenyegetettnek érezné magát.

Itt most el szeretnénk mondani, hogy a keresztény hit nem a mindenkori pápában merül ki, hanem magában Jézus Krisztusban, aki megváltotta az emberiséget bűneiből, a képen, hogy maga az Isten jött le a Földre, hogy az ott lakó embereket halála által megváltsa az örök kárhozattól.

Problémát nem a pápa oldja meg, hanem maga az Úristen!

Forrás: kereszteny.mandiner.hu

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com