Erdő Péter: reális esély van Ferenc pápa budapesti látogatására

Reális esély van arra, hogy Ferenc pápa elfogadja a meghívást a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Erdő Péter reményét fejezte ki, hogy legalább a rendezvénysorozatot lezáró, az egész világ nevében bemutatott szentmisét, a statio orbist a szentatya vezeti majd szeptember 20-án. Megjegyezte: Budapest nincs mesze Rómától, a budapesti látogatás nem jelentene nagyobb terhet a pápának, mint egy dél-itáliai lelkipásztori út.

    
A bíboros beszélt arról is, hogy a NEK programjaira eddig 26 ezer ember regisztrált egyénileg, a csoportos regisztrációkkal együtt pedig több mint ötvenezren jelezték részvételüket a kongresszusra. Elmondta: a szeptember 13-i nyitó szentmisén a Puskás Arénában több mint 4500 fiatal lesz elsőáldozó. Az ő fehér ruhájukat megváltozott munkaképességűek készítik, akiket szintén várnak majd a szentmisére.


   

Fontos esemény lesz, hogy első alkalommal mutatnak be lovári nyelvű szentmisét a NEK csütörtöki programjaként a Hungexpón - mondta, hozzátéve, hogy a lovári ordináriumot (a szentmise állandó részeit tartalmazó szertartáskönyv) a napokban hagyta jóvá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A bíboros hangsúlyozta: minden nép életében "a kulturális kiteljesedés nagy ünnepe", amikor a saját nyelvén szólal meg az istentisztelet. A cigány mise zenei része olyan zenészek munkája, akik otthon vannak a roma zenei kultúrában, emellett a legmagasabb, zeneakadémiai végzettséggel rendelkeznek.  
    

Szólt arról is: minden meghívott előadó, tanúságtevő,  elmélkedésvezető elfogadta a felkérést. Az előadók közül kiemelte Jose Palma cebui érseket, az előző, Fülöp-szigeteki eucharisztikus kongresszus házigazdáját, akit két éve megpróbált meggyilkolni egy elmebeteg terrorista. Szintén a NEK előadója lesz Louis Raphael Sako káld katolikus pátriárka Irakból, ő tanúja annak, hogyan pusztult el mostanra majdnem teljesen az iraki keresztény közösség.
    

Fontos előadó lesz az olasz Chiara Amirante, a Nuovi Orizzonti  (Új távlatok) közösség alapítója, aki még a 90-es évek végén kezdte megszólítani és gondozni a római Termini pályaudvar mellett a szegényeket, hajléktalanokat, alkoholistákat és kábítószerfüggőket. E mozgalomnak ma már több szász központja van. Chiara Amirante a tapasztalatairól fog beszélni és arról, hogy nem egyszerűen drogelvonó hálózatot alapított, hanem a személyes megtérés útját mutatta meg sok embernek.
   

Az előadók között lesz továbbá Nigériából John Olorunfemi Onaiyekan bíboros, aki egészen közelről szenvedte végig a Boko Haram terrorszervezet megalakítását és elterjedését, az erőszakcselekményeket, amelyek 650 ezer embert kényszerítettek menekülésre - tette hozzá Erdő Péter. A rendezvény vendége lesz Moysés Azevedo, a Shalom közösség alapítója is. A közösség, amelynek ma már Budapesten is van központja, elhagyatott fiatalok felkarolásával kezdte munkáját Brazíliában - ismertette Erdő Péter.
    

A 2020. szeptember 13-tól 20-ig tartó kongresszus fő helyszíne a budapesti Hungexpo területe lesz. A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek szerepelnek. A legtöbb embert a nyitó szentmisére a Puskás Arénába, a szeptember 19-i Kossuth téri liturgiára és az azt követő körmenetre, valamint a záró szentmisére, a Hősök terére várják a szervezők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com