Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában vezeti a húsvéti vigíliát

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A teljesen sötétbe boruló Szent Péter bazilikában kezdődik a virrasztás nagyszombat este, amelyen Ferenc pápa tizenkét olaszt és külföldit keresztel meg. Nagypéntek este az egyházfő pénzt küldött a római utcákon élő hajléktalanoknak.VATICAN-POPE-MASS-INAUGURATIONA húsvéti vigília hagyománya szerint a nagyszombat este fél kilenckor kezdődő szertartás a Szent Péter-bazilika bejáratánál indul, ahol az egyházfő megáldja a tüzet és a húsvéti gyertyát.

Innen Ferenc pápa és a vele koncelebráló papok a bazilika főhajóján az oltárig haladnak.

Szokás szerint a hívőkkel teli Szent Péter-bazilika ezalatt teljes csendben és sötétben van, csak a papok és a hívők kezében levő gyertyák világítják meg. A bazilikában akkor gyulladnak meg a fények, amikor a pápa az oltárhoz ér. A szertartás során megszólalnak a Szent Péter bazilika addig néma harangjai is.

Ferenc pápa a virrasztáson tizenkét fiatalt és időst részesít a keresztség, valamint az első áldozás és bérmálkozás szentségében, akik a világ különböző országaiból érkeznek. A Szent Péter tér és a Vatikán egész környékén kiemelt a biztonsági készültség. A bazilikába tartó hívőket egyenként fémdetektorral ellenőrzik a Szent Péter térre való belépéskor

A Vatikán szombaton bejelentette, hogy miközben Ferenc pápa nagypéntek este a római Colosseumnál vezette a keresztutat, a "jobbkezeként" ismert Konrad Krajewski pápai főalamizsnás hálózsákokat és pénzadományt osztott szét egy római menhelyen és az olasz főváros utcáin élő hajléktalanok között.

A több órás útján Krajewski érsek száz "stációt" tartott - fogalmazott a Vatikán. Az adomány összegét nem közölték, de tavaly és tavalyelőtt a főlamizsnás szintén nagypéntek este fejenként ötven eurót (több mint 15 ezer forintot) adott a hajléktalanoknak.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com