Ferenc pápa: nem lehet elfelejteni, sem tagadni több millió ember megsemmisítését

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Több millió zsidó és más vallású ember megsemmisítésének emlékét nem lehet elfelejteni, sem tagadni - írta Ferenc pápa a Twitter-fiókján a holokauszt nemzetközi emléknapján, pénteken.A pontifex nevű, nyolc nyelven megjelenő mikroblogon a katolikus egyházfő hozzátette, nem létezhet testvériség a holokauszt borzalmát tápláló gyűlölet és erőszak gyökereinek kiirtása nélkül.

    
Ferenc pápa ugyanezeket a mondatokat szerdán személyesen is hangoztatta a Vatikánvárosban tartott általános meghallgatáson. Az audienciát követően levelet küldött a magyar származású, Rómában élő holokauszttúlélőnek, Edith Bruck írónőnek, akivel az utóbbi két évben az emlékezés napja alkalmából találkozott. A nyilvánosságra hozott levélben Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy Edith Bruck szenvedése ellenére az élet szépségét, a méltóságot, a testvériséget, a vallások közötti párbeszédet hirdeti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com