Ferenc pápa reményt adott szavaival a Leszbosz szigetén lévő menekülteknek

Ferenc pápa arra buzdította szombaton a görög Leszbosz szigetén lévő Moria menekülttábor mintegy 2500 lakóját, hogy ne veszítsék el a reményt, mert nincsenek egyedül, a nemzetközi közösségnek pedig azt üzente, "méltóságteljes" választ adjon a menekültválságra.VATICAN-POPE-MASS-INAUGURATIONA világ 1,2 milliárd tagot számláló római katolikus közösségének vezetőjét, aki I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Ieronimosz athéni ortodox érsek társaságában járta be a tábort, könnyező és segítséget kérő menekültek fogadták. Többen sírtak, illetve a "szabadság, szabadság" szavakat skandálták, ahogy Ferenc pápa és a két vallási vezető üdvözölte az ottlakókat.

A menekült gyerekek rajzokat ajándékoztak a Vatikán vezetőjének, és fecnikre írt üzeneteket dugdostak a mellettük elhaladó pápa kezébe. Egy fiatal nő áttörte a rendőrségi kordont, az egyházfő lába elé vetette magát, és a sírástól elcsukló hangon azt mondta, menni akar.

Ieronimosz élőben közvetített beszédében a menekültválságot Európa "emberségének és szolidaritásának csődjelentésének" minősítette. I. Bartolomaiosz szavaival közvetlenül a menekültekhez fordult, és azt hangsúlyozta, hogy aki tőlük fél, az még sosem nézett a szemükbe és sosem látta a gyerekeiket.

A három vallási vezető közös nyilatkozatban szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy "bátor" választ adjon e humanitárius válságra és annak kiváltó okaira. A dokumentum elismerte az eddigi erőfeszítéseket, azonban szélesebb körű nemzetközi konszenzust sürgetett és a jogállamiság, az emberi jogok és a kisebbségek védelme, az embercsempészek elleni küzdelem, a veszélyes útvonalak megszüntetése és a megbízható áttelepítési eljárások kidolgozása érdekében egy támogató program elindítására buzdított.

A látogatás további részében a három vallási vezető menekültek nyolc képviselőjével ebédel.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com