Ferenc pápa: romokon nem lehet igazi győzelmet aratni

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A nemzetek vezetői kötelezzék el magukat a ukrajnai háború lezárása, a tűzszünet elérése és a béketárgyalások elindítása mellett - szólított fel Ferenc pápa az ukrajnai háború első évfordulója alkalmából a vatikáni audienciateremben mondott beszédében szerdán.A katolikus egyházfő emlékeztetett, hogy február 24-én lesz egy éve Ukrajna megtámadásának. "Egy év telt el ennek az abszurd és kegyetlen háborúnak a kezdete óta. Megbocsáthat-e az Úr ilyen sok bűntettet és ennyi erőszakot?" - kérdezte Ferenc pápa.
    

Ismételten felhívást intézett a nemzetek vezetőihez, kötelezzék el konkrétan magukat a konfliktus lezárása, a tűzszünet elérése és a béketárgyalások elindítása mellett. A pápa úgy vélte, "a romokra épített győzelem soha nem lesz igazi győzelem". A húsvét előtti nagyböjt kezdőnapján, hamvazószerdán Ferenc pápa személyesen vezeti a Rómában szokásos szertartásokat. Az Aventinus-dombon körmenetet vezet a Szent Anzelm-templomtól a Szent Saba-templomig, ahol misét mutat be. Áldását adja és paptársai fejére hinti a hamut, amelyet a tavalyi virágvasárnap megáldott olajfaágak elégetéséből nyertek.
    

A pandémia éveiben a pápa a Szent Péter-bazilikában mutatta be a hamvazószerdai szertartást, tavaly pedig az egyházfő gyengélkedése miatt a szentszéki államtitkár, Pietro Parolin vezette az Aventinuson.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com