Gulyás: elismerésként értékeljük, hogy a pápa részt vett a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson

A kormány Magyarországot ért elismerésként értékeli, hogy pápa személyes jelenlétével megtisztelte a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust Budapesten - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a Kormányinfón.Gulyás Gergely kiemelte: sem a jelenlegi pápa, sem elődje nem vett részt korábban eucharisztikus kongresszuson, és korábban II. János Pál pápa is mindösszesen csak három ilyen eseményen volt jelen. Hozzátette: ritka, hogy a pápa bármely országot az eucharisztikus kongresszus során személyes jelenlétével megtiszteli.
    

Gulyás Gergely a kabinet nevében köszönet mondott annak a mintegy 20 ezer embernek, aki a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezésében segített. Hozzátette: ebben a papságon és a szerzeteseken kívül önkéntesekre is számíthattak. Külön köszönetet mondott a rendőrség állományának, a Terrorelhárítási Központ, a katasztrófavédelem és a titkosszolgálat munkatársainak, akik szintén segítették azt, hogy a kongresszus minden nehézség nélkül, a lehető legmagasabb technikai színvonalon valósuljon meg.
    

Elmondta: vasárnap a pápai szentmisét 250 ezren hallgatták a helyszínen, az Andrássy úton pedig szeptember 11-én este a gyertyás meneten háromszázezren vonultak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com