Kijevbe utazik a pápa békeküldötte

Kijevbe utazik Matteo Zuppi bíboros, aki Ferenc pápa békeküldöttnek nevezett ki, hogy megpróbálja előmozdítani az ukrajnai háború politikai rendezését - jelentette be a Vatikán hétfői közleményében.A közlemény szerint a kezdeményezés fő célja az ukrán vezetés álláspontjának alapos megismerése azzal kapcsolatban, hogy milyen módon képzelik el igazságos béke elérését és érhetik el a feszültség csökkentését.
    

Ferenc pápa vasárnap ismét a béke mellett állt ki és a háború ellen emelt szót, amikor először adott interjút a RAI1 televíziós csatorna stúdiójában. "Ez a történet annyi idős, mint maga az emberiség. A békével mindig nyerünk. Lehet, hogy csak egy kicsit, de mégis. A háborúval mindent elveszítünk. Mindent!" - hangoztatta a pápa.
    

Az ukrajnai válság 2022 februári kezdete óta Ferenc pápa és a Vatikán felajánlotta közvetítő segítségét, de erőfeszítéseik mindeddig eredménytelek voltak. Zuppit a pápa 2019-ben nevezte ki bíborossá, és a tavalyi olasz püspöki konferencián választották meg a püspöki kar elnökének. A pápa megbízottjaként hétfőn és kedden tartózkodik majd az ukrán fővárosban.
    

Matteo Zuppi a római székhelyű Szent Egyed (Sant'Egidio) közösségből származik, amely a béke és igazságosság szószólója, és 1992-ben sikeres közvetítése révén vetettek véget a mintegy egy millió halálos áldozatot követelő mozambiki polgárháborúnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com