Magyar imát is mondtak a római Szent Péter-székesegyházban vízkereszt ünnepén

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A mai emberiség életútját a napkeleti bölcsek Betlehembe vezető útjával hasonlította össze Ferenc pápa a római Szent Péter-székesegyházban vízkereszt ünnepén szombaton bemutatott szentmisén, amelyen számos nyelv mellett magyarul is fohászkodtak.Ferenc pápa homíliájában azt mondta, hogy a három királyok azért vették észre a gyermek Jézushoz vezető csillagot, mert felemelték tekintetüket az égre. "Életünkben gyakran megelégszünk azzal, amit magunk előtt találunk (...) a napkeleti bölcsek viszont ráéreztek arra, hogy az igazi élethez magas célkitűzés kell, amelyhez fel kell emelnünk a tekintetünket" - jelentette ki az egyházfő.

Hozzátette, hogy a Jézushoz vezető csillag nem vakít és nem kábít el, mint a pénz, a karrier, a pillanatnyi dicsőség hullócsillaga.

  
A Szent Péter-székesegyházban bemutatott szentmisén többek között latinul, olaszul, filippínó, burmai, arámi és kínai nyelven imádkoztak. Magyarul Isten bölcsességéhez szólt a fohász, amelyet a szentszéki magyar nagykövetség diplomatája olvasott fel. Ferenc pápa a Szent Péter téren délben mondott beszédében kijelentette, hogy a napkeleti bölcsek útkeresését az akkori időkben is sokak részéről közöny kísérte, a hatalmat képviselő Heródes pedig egyenesen félt a gyermek Jézustól.
    

A katolikus egyházfő a karácsonyt most ünneplő keleti egyházakat is köszöntötte. Vízkereszt ünnepén a három király lóháton vonult be a Szent Péter térre: a Róma közelében fekvő városokból 1400 jelmezes elevenítette fel a napkeleti bölcsek útját római katonának, apostolnak vagy éppen reneszánsz dámának beöltözve. Közöttük több vízkereszti boszorkány, Befana is menetelt seprűvel a kezében. A Befana január hatodikán reggel hoz ajándékot az olasz gyerekeknek.
   

Vasárnap Ferenc pápa olasz és külföldi gyerekeket keresztel majd a Sixtus-kápolnában. Vízkereszttel véget ér a téli szünet Olaszországban, a hétvégén több tízmillió olasz tér vissza a vakációról. Kiemelt biztonsági készültség van az olasz autósztrádákon, pályaudvarokon és repülőtereken, valamint a vásárlóutcákban és kereskedelmi központokban a most kezdődött akciós vásárlási szezon miatt. Róma belvárosát teljesen lezárták a járműforgalom előtt, a vízkereszti ünneplés helyszínének számító Navona térre csak fémdetektoros ellenőrzés után lehet belépni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com