Migrációról és környezetvédelemről egyeztetett Ferenc pápa a francia elnökkel

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Migrációról és környezetvédelemről is beszélt Ferenc pápa Emmanuel Macron francia elnökkel a Vatikánban kedden - közölte a Szentszék.Ferenc pápa és a francia elnök négyszemközti megbeszélése a pápai könyvtárszobában majdnem egy óráig tartott. A vatikáni közlemény szerint a találkozón témaként szerepelt a környezetvédelem, a migráció, a konfliktusok megelőzése és ezek megoldása, valamint a fegyverzetek leszerelése.

Szó volt a közel-keleti helyzetről és az afrikai konfliktusövezetekről is, valamint az Európa jövőjével kapcsolatos elképzelésekről.

    
Ferenc pápa a Szent Márton emlékévre készült vatikáni érmét ajándékozta a francia elnöknek, amelyen a szent köpenyével egy szegényt takar be. "A kormányzók feladata a szegények segítése" - mondta az egyházfő a francia államfőnek. Az elnököt Pietro Parolin szentszéki államtitkár és Paul Richard Gallagher vatikáni külügyminiszter is fogadta.
    

Emmanuel Macront vatikáni látogatásán többfős delegáció kísérte, amelynek tagja volt felesége, Brigitte, valamint Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter és Gérard Collomb belügyminiszter is. Utoljára francia elnök 2007-ben járt a Vatikánban Nicolas Sarkozy személyében. A francia elnöknek Rómában átadták a lateráni Szent János-bazilika tiszteletbeli protodiakónusi címét, amely régi hagyomány szerint a mindenkori francia elnököt illeti meg.
    

Emmanuel Macron Rómában az Afrikában aktív Szent Egyed katolikus közösség vezetőivel is találkozott, akikkel szintén az afrikai államok helyzetéről, migrációról és humanitárius folyosók létrehozásáról egyeztetett. A francia elnök vatikáni látogatása egybeesett az új olasz kormánnyal kirobbant migrációs vitákkal, amely precedens nélküli diplomáciai feszültséget teremtett Róma és Párizs között.


Korábban Emmanuel Macron felelőtlennek és cinikusnak nevezte az olaszországi kikötők lezárását a migránsokat szállító hajók előtt. Matteo Salvini olasz belügyminiszter válaszában arrogánsnak nevezte Macront, felszólítva őt, hogy nyissa meg a francia kikötőket. Emmanuel Macron most Rómában nem találkozott az új olasz kormány tagjaival.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Ez az imád teljesülhet az ősz végéig!

Miért érdemes fohászkodnod?

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

A Vatikán birtokán mintagazdaság nyílik, ahol "pápai" olajat és bort termelnek

Ferenc pápa Áldott légy enciklikájáról kapja a nevét a vörösbor és olívaolaj, amelyet Castel Gandolfo vatikáni birtokain termelnek a több mint húsz hektáros mintagazdaságban, amelyet XIV. Leó avat fel - jelentették be a helyszínen tartott sajtóismertetőn.

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

Halálra rémült egy bíboros a pápaválasztáson

A történelem legemlékezetesebb konklávéi.

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

Szentté avatják a gamert, akinek két csodás is tulajdonítanak

2025-ben válhat hivatalossá Carlo Acutis szentté avatása.

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

http://ujhazak.com